Nem fordulhat elő soha többé?

Kategória:: Baleset-megelőzés Publikálás dátuma: 8 hozzászólás

1896. augusztus 17-én történt...

...Londonban. A 44 esztendős Bridget Driscoll lányaival együtt éppen egy táncbemutatóra igyekezett. A Kristálypalotához vezető egyik sétányon azonban a végzet egy autó képében csapott le a szerencsétlen asszonyra. 

A jármű - amely a szemtanúk elmondása szerint „őrült sebességgel száguldott” - alig több, mint 6 km/órával haladt...

Bridget volt az első olyan személy, aki autóbalesetnek esett áldozatul. A halottkém az esetről készített beszámolójában kijelentette: "Ilyesmi soha többé nem fordulhat elő!” 

Bridget Driscol

                                                                              (Kép forrása: wikipedia.org)

.

Tévedett, ez csak a kezdet volt!

Ma a világon percenkét két ember esik áldozatul közlekedési balesetnek. Magyarország útjain évente kb. 1000 ember veszíti életét közúti balesetben nagyjából 7000 szenved súlyos, 18000 könnyű sérülést.

Egy - a WHO és a Harvard Egyetem által készített - tanulmány szerint 2020-ra a közúti balesetek  válnak a harmadik leggyakoribb halálozást ill. maradandó sérülést okozó tényezővé. (Ez az előrejelzés az egész világra vonatkozó átlag, amiben benne vannak a fejlődő országok is, ahol a baleseti statisztikák sokkal rosszabbak, mint  Európában.)

A közlekedés veszélyes üzem.

A baleseti statisztikák számai így leírva csak száraz adatoknak tűnhetnek. Pedig ezek az adatok a valóságból táplálkoznak. A valóságból: ahol kíméletlenül hatnak ránk a fizika törvényei, ahol - bár sokszor megússzuk - súlyos következményekkel járhat a figyelmetlenség, tapasztalatlanság, rossz helyzetértékelés, mulasztás, meggondolatlanság, felelőtlenség.

Azért ezeket sorolom, mert a balesetek bekövetkeztében túlnyomórészt az emberi tényezők játsszák a fő szerepet. Az időjárási és útviszonyok, vagy a műszaki problémák ritkábban. (Ráadásul a műszaki hibák nagy része is emberi mulasztásra vezethető vissza.)

Te mit gondolsz?

Mindenkinek megvannak a maga, közúti közlekedés során szerzett tapasztalatai. Én pl. nemrég azzal  szembesültem, hogy közlekedési kultúránkat tekintve kész csoda, hogy az említett statisztikák nem rosszabbak.

1-2 hete az Esztergomot Táttal összekötő, 11-es út mentén fekvő Bottyán-tónál horgásztunk. Ezért aztán - ha akartam, ha nem - hosszú órákon keresztül voltam kénytelen figyelemmel kísérni az amúgy elég élénk forgalmat.  

11-es út   Bottyán-tó

Kívülről nézve lehetetlen volt nem észrevenni egyeseknél a realitásérzék teljes hiányát autósnál, motorosnál egyaránt. Gyorshajtás, követési távolság be nem tartása, kocsisor előzésének megkezdése a szembejövő forgalom figyelmen kívül hagyásával stb.

Persze mindenki úgy teszi kockára a saját életét, ahogy csak akarja. De a kockáztatók megfeledkeznek valamiről: az utakon nem egyedül vannak, és könnyen megeshet,  hogy az ő meggondolatlanságuknak másvalaki esik majd áldozatul.

Te mit gondolsz?  Sztori, vélemény, javaslat, tapasztalat? Szólj hozzá!

Hozzászólások lezárva

Hozzászólások lezárva

Hozzászólások

Kelt: 2009. május 4. hétfő Szerző: Király József (Kiri) Vélemény linkje
Gyakorló autósként , kerékpárosként és gyalogosként hihetetlen miket él át az ember fia. Autóvezetőként eddig kétszer fordult elő, hogy zebránál állva rádudáltam az előttem átkelőre, hogy álljon meg, mert a balra kanyarodó sávból 70-nel egyenesen tovább hajtó gépjármű elütheti (Szeged Budapesti krt.). Ebből egy esetben iskolás gyerekeket állítottam meg. Babakocsit tolva sokszor előfordult, hogy lámpa nélküli zebrán, csak úgy tudtunk átkelni, hogy párom kezébe nyomtam a fogantyút és feltartott kézzel lelépve állítottam meg 30-as tábla után 50-60-nal közlekedőket, akik közül sokan szitkozódva vették ezt tudomásul, még gyermeküket cipelő anyukák is (Szeged Budapesti krt.)!? Kerékpárral közlekedve az 5-ös szegedi behajtójánál egyik lámpával védett zebrán sem lehet átkelni zöld jelzésnél, mert 2-3 kamion, vagy 4-5 személyautó hajt át a piros jelzésükön. Ilyen és ehhez hasonló esetek szinte mindenkivel megtörténhetnek, aki közlekedik.

Kelt: 2009. május 2. szombat Szerző: ludanyi karoly Vélemény linkje
A hozzászólások nagyon élethűek. Azon csodálkozom,hogy még ennyi gyalogos van még,mert rájuk nem vonatkoznak a közlekedési lámpák és a kijelölt gyalogátkelőhely csak út disznek használják. Másik hol lehet olyan jogositványt szerezni ami feloldja a záróvonalat és az előzni tilos táblákat is??

Kelt: 2009. április 29. szerda Szerző: ata Vélemény linkje
Á! Győző!
Mindkét sztorid szörnyen bosszantó! A vezetési kultúránk lenyomata a társadalmunknak. Balfaszság, agresszió, bürökrácia…stb.
Nekem egy (két) kérdésem volna:
A napokban lomtalanítás volt a környékünkön. A lomokat kisteherautóval rendelkező hordák (nem skatulyázom sehova az illetőket)turkálták a szemetet fém után kutatva. A vezetők minden KRESZ szabályt megszegtek, az gépkocsik műszaki állapota katasztrófa csak ránézésre is. Senki meg sem kérdezte, meg sem állította őket. A forgalmat akadályozták, mikor rájuk dudáltam meg leanyáztak. Ilyenkor nincsenek szabályok? Vagy nekik ez etnikai alapon jár?
Másik:
Vörösváron haladtunk, feleségem vezetett Budapest felé. Egyik mellékutcából kivágódott elénk egy autó úgy, hogy feleségem satuféket nyomott, én meg átnyúlta és a dudát ezerrel!!!!!
Az első zebránál megállt a “paraszt” és kiszállt az autóból és sérelmezte, hogy dudálni mertünk. Na ekkor kiszálltam én is (187cm, 108kg)
Mire a “paraszt”: Má kikanyarodni sem szabad? És gyorsan visszaül.
Kelt: 2009. április 28. kedd Szerző: Estéli Győző Vélemény linkje
Na jó, elmondok én is egy sztorit.
Esztergomból tartottunk hazafelé, olyan 90-es tempóval,sötétedés után. (Szintén az említett útvonalon.)
A szembejövő kocsisorból hirtelen kivált egy autó, hogy az előtte haladó biciklist megelőzze. De már nem volt ideje visszatérni a sávjába, meg amúgy is túl nagy ívben kerülte ki… egy csattanást hallottunk, mire megálltam. Kiderült, hogy a bal oldali tükör összeakadt az övével és mind a kettőnké letört.
Persze az illető elkezdte mondani, hogy ilyen béna sofőrt (mármint amilyen én) Európa-szerte nem látott, és hogy miért nem elég széles az út egyeseknek…stb.
Szinte megszólalni se volt időm, kihívta a rendőröket és (alig hittem a fülemnek) szépen tollba mondta nekik hülyesége történetét.(így, ahogy leírtam; azaz hogy ő “azért nem bírt rendesen előzni, mert szembe jöttem” :) Egy szót se kellett hozzá tennem.

Mikor a rendőrség kiküldte a büntetését, nem fizette ki, hanem fellebbezett. Ezért a bíróságon találkoztunk legközelebb, ahol egyértelműen őt marasztalták el. Számára itt esett csak le, hogy ki is volt a hibás.

Mi lett a vége? Az már egy másik történet.
Mikor elmentem az illető biztosítójához, onnan átküldtek az enyémhez, onnan vissza…végül ott kikötötték, hogy csak szakszervizben vehetem meg a tükröt (37000 Ft-ért, míg sima autósboltban ue. 9400 lett volna) Mire a bírósági végzés birtokában pénzünkhöz jutottunk, a balesettől számítva 1 év telt el, már meg sem volt az az autó.
Kelt: 2009. április 27. hétfő Szerző: Kesztyűs Attila Vélemény linkje
Ez az útvonal nekem sem ismeretlen. Az új 117-es szakaszon az elmúlt fél évben kétszer is a jobb oldali szalagkorlátra kellett kormányoznom az autómat mert a szemből jövő valamiért autópályának minősítette a sima két sávot, és nem volt hajlandó abbahagyni az előzést. A gondviselés no meg a hallatlan rutin ( he he he ) mentett meg a legrosszabbtól.

Kelt: 2009. április 27. hétfő Szerző: K.M. Vélemény linkje
Sajnos az emberek fásultsága, fáradtsága, gondjai vagy éppen eufórikus örömei gyakran megjelennek az utakon!
Saját példám: szemereg az eső, előttem egy pótkocsis teherautó. Meggyőződtem a feltételekről-hosszú egyenes szakasz előttem, autó szemből sehol. Mögöttem semmi. Index ki, előzést megkezdem. A teherautó felénél járok és kezd közeledni felém jobbról hirtelen a teherautó … A GUMIK JÓ ÁLLAPOTBAN VOLTAK, de hiába fékeztem, már akkora volt a megtett távolság, hogy nem tudtam visszaállni a teherautó mögé, ahhoz, hogy befejezzem az előzést, meg még túl sok hátra.( a teherautó sebességéhez és az útviszonyokhoz mérten az előzési sebességem megfelelő volt) Választanom kellett: belém jön oldalról, vagy megcélzom a bal oldalamon futó mély árkot. Az árkot “választottam”-szerencsére! Az Isteni gondviselésnek köszönhetően karcolás nélkül, autótörés nélkül megúsztam! A teherautós feleszmélt, megállt. Elismerte hibáját, fáradt volt, figyelmetlen. Szerintem elaludt.Pillanatok műve volt az egész!
Tanulság: sokféle, de szerintem szinte mindenki látott, hallott, vagy esetleg átélt már hasonlót! Figyelni kell és felelősségteljesen vezetni, mert mások életével “játszik” a sajátján túl, ha nem kellő odafigyeléssel közlekedik!!!!!
VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA!
Jó utat minden autósnak és utasnak!

Kelt: 2009. április 26. vasárnap Szerző: Tulok Imre Vélemény linkje
Én mindig azon szoktam csodálkozni, hogy csak ennyi baleset van és nem sokkal több.
Biztosan működik a Gondviselés, mert csak a saját életemből vett példákat véve látom, hogy néha mennyire figyelmetlen vagyok, elvonja a figyelmemet a telefon, a megoldandó feladatok, stb. és közben vezetek.
Meg másoknál is látszik ugyanez, csak egy egyszerű példa: ahogy jártamban-keltemben látom, városban legalább az emberek fele nem használ gyerekülést és mégsem hal vagy sérül meg olyan sok gyerek, pedig ők fokozottan sérülékenyek akár egy koccanásban is.
Kelt: 2009. április 26. vasárnap Szerző: Kristóf Vélemény linkje
Hát igen!A Bottyán-tónál horgászva már nekem is volt egy párszor lehetőségem figyelni a forgalmat.Az az igazság,hogy az út felöli parton még horgászni sem veszélytelen!Sajnos van már ott egy kereszt,nem kéne több!

1 - 8 a(z) 8-ból/ből:

Hozzászólások lezárva