Gumiabroncs Megoldások. Vásárlás, szakértői tanácsok, hasznos olvasnivalók egy helyen.

Adac téligumi teszt 2011

Akár jöhet is a tél – a gumiabroncs gyártók fejlesztettek, az Adac gondosan tesztelt! Összesen 36  guminak kellett szembenéznie szigorú elbírálásukkal. 175/65 R14 méretben 14, 195/65 R15 méretben pedig 16 téli gumit tettek próbára. A keveset autózók kedvéért ezúttal a kisebb méretben 6 négyévszakos abroncs is bekerült az indulók közé, melyek különösen kemény megpróbáltatások elé néztek; nemcsak téli, hanem egy magasabb hőmérsékletnél végzett külön vizsgálat keretében nyári alkalmasságukat is bizonyítaniuk kellett.

Mi hogy vált be a gyakorlatban? Az Adac legfrissebb téli gumi tesztjéből kiderül…

Az idei tesztben 2 elterjedt méretben 36 különböző gumiabroncsot vizsgáltak, közülük 6 négyévszakos.

175/65 R14 téli gumik

Nincs nehéz dolguk azoknak, akik új téli gumikat készülnek vásárolni olyan kisautókra mint pl. a Fiesta, Corsa, Yaris, vagy Clio. Az itt megvizsgált 14 abroncs közül  a Falken Eurowinter HS 349 volt az egyetlen modell, amellyel az Adac szerint téli útviszonyok között jobb, ha ki sem állunk a garázsból.

A havas teszteket a Svájci Alpokban, Obergomsban végezték.

Trakció hegymenetben, kanyarodás havon: Ulrichenben, a volt katonai reptér mellett, a Nufenen hágó első másfél km-ét használták a vizsgálathoz.

A kategóriagyőztes a továbbfejlesztett, minden tekintetben kiegyensúlyozott,  üzemanyagtakarékosság szempontjából különösen kiemelkedő Continental ContiWinterContact TS800 » , melyet az ebben a méretben új, igen kopásálló Michelin Alpin A4 és a Dunlop SP Winter Response követ. A rendkívül magas színvonalú teljesítményt nyújtó élmezőny mindhárom szereplőjével bátran nekivághatunk a télnek.

Szélesnek mondható – 10 tagú – a középmezőny, melyet a Goodyear legújabb modellje, az egyébként nagy esélyesnek tartott Ultra Grip 8 vezet.

Pontozás: minél kisebb a pontszám, annál jobb

175/65 R14 négyévszakos gumik

A “négyévszakos” elnevezés azt sugallja, mintha ezekkel a gumikkal télen és nyáron egyformán jó tapadásra számíthatnánk.

Ezt az elképzelést azonban az Adac tesztje egyáltalán nem támasztotta alá, pedig ezeket az abroncsokat különösen alapos, összetett vizsgálatoknak vetették alá. Nemcsak téli teszten kellett részt venniük, hanem egy másik, különálló eljárás során a nyári tulajdonságaikat is górcső alá vették.

A négyévszakos gumik száraz úton való teljesítményét a nyári gumikkal együtt vizsgálták, Rómától délre.

Bár a vízréteg csupán 1 mm mély, a gumik azért keményen dolgoznak! Vizes úton a négyévszakosokat szintén a nyári abroncsokkal együtt tesztelték, Hannover mellett.

A kombinált téli és nyári teszt erősen eltérő körülményei között egyaránt kiemelkedőt nyújtani az összes jelölt számára  lehetetlen küldetésnek bizonyult. A 6 tesztalany közül 5-nek mindössze “elégséges” teljesítményre futotta, egyedül a Goodyear Vector 4 Seasonnak sikerült valamivel jobb eredményt elérnie.

Érthető is, hiszen az alacsony téli hőmérsékletekhez elengedhetetlen lágyabb gumikeverék a nyári melegben hátrányt jelent, és nyilvánvaló, hogy a kompromisszum eredményeként kialakított mintázat sem lehet mindig, minden körülmények között tökéletes. A nyári fékutak kb. 15%-kal bizonyultak hosszabbnak a télieknél.

Nagyon úgy néz ki tehát, hogy az “egy abroncs mind felett” továbbra is csak vágyálom marad

Pontozás: minél kisebb a pontszám, annál jobb

195/65 R15 téli gumik

Az egyik legelterjedtebb méret (Audi A4, BMW 3, Golf, Astra, Focus, különböző Mercedes-sorozatok és sok más modell fut vele); az Adac ezért 16 abroncsot is szerepeltet ebben a szegmensben.

Akár a hétköznapokban, a teszt során is a jégen való kanyarodás követeli a sofőröktől a legnagyobb koncentrációt. Ilyenkor a legapróbb hiba is könnyen megbosszulhatja magát.

A pilóták szerint a tesztvezetés legnehezebb része egyértelműen a jeges körpálya. (Helyszín: Wolfsburg Jégaréna)

Pozitív, hogy a “jó” és “megfelelő” téli gumiabroncsok választéka rendkívül széles.

Hatan szereztek “jó” minősítést: élen a Continental ContiWinterContact TS 830 », őt követi a Goodyear UltraGrip 8, a Semperit Speed-Grip 2, a Dunlop SP Winter Sport 4D, a Michelin Alpin A4, és a Pirelli Winter 190 Snowcontrol Serie 3.

A legtöbben – 8 versenyző – “megfelelő” kategóriába kerültek, közülük sokan csak a nedves úton mutatott enyhe gyengeségük miatt csúsztak ki a legjobbak közül.

Mindössze két abroncs volt, amely a tesztelés során komolyabb hiányosságokat mutatott. A Falken Eurowinter HS439 különösen havon küzdött nehézségekkel, emiatt csak “elégséges” osztályzatot kaphatott. Az utolsó helyezett Trayal Arctica több tekintetben is rosszul szerepelt; 7 kritériumból 5-öt alulteljesített, amit az Adac  csupán “gyenge” minősítéssel jutalmazott.

Pontozás: minél kisebb a pontszám, annál jobb

Az Adac értékelési rendszere

Az egyes gumik eredményeit korábban egy ajánlásban foglalták össze (“különösen ajánlott”, “ajánlott”, “feltételesen ajánlott”, “nem ajánlott”). Jelenleg az iskolai osztályzatokhoz hasonlóan történik az értékelés, kiválótól az elégtelenig. Az osztályzatok megjelenítését szimbólumok segítik.

A szimbólumok jelentését, valamint a régi és új értékelési rendszer közti összefüggést az alábbi táblázat mutatja. A “kiváló” osztályzatot eddig még soha, egyetlen guminak sem ítélték oda. Bízva abban, hogy a gumiabroncsok teljesítőképessége a folyamatos fejlesztések eredményeképpen növekedni fog, ezt az érdemjegyet a jövő számára tartogatják.

Az Adac értékelési rendszere

.

Amikor egy abroncsról csak egyetlen kifejezésben összefoglalt értékelést olvasol (jó, megfelelő, elégséges, elégtelen), akkor nagyon könnyű az adott gumit felületesen megítélni. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy emögött az összegzés mögött többféle területen mért eredmények állnak. (Száraz út, vizes út, hó, jég stb, sőt még ezek is több részeredményből tevődnek össze.)

Mivel az Adacnál a minden téren kiegyensúlyozott teljesítményt tartják a legfontosabbnak, ezért a végső ítélethez a részeredményeket nem átlagolják, mivel akkor az erősségek kiegyenlíthetnék a gyengeségeket. A különböző osztályzatok elnyeréséhez az abroncsoknak minden vizsgált területen el kell érniük egy meghatározott, minimális értéket. Amennyiben ez akár csak egyetlen területen nem sikerül, az adott versenyző kiesik a többi eredményének megfelelő, jobb besorolásból, a legrosszabb eredményének megfelelő kategóriába csúszva le.  A szigor oka: a gyakorlatban nem sok hasznát vennénk az olyan guminak, melynek bizonyos tulajdonságai kimagaslóan jók, míg más területeken gyenge.

Az egyes osztályzatokhoz tartozó, különböző területeken minimálisan elérendő értékek a mostani teszteknél

.

Javaslat gumiabroncs választáshoz:
Nézd meg alaposan a gumik különböző területeken elért eredményeit, és gondold át azt, hogy a te autózási szokásaidhoz, a használat körülményeihez, járműved teljesítményéhez, igényeidhez mely paraméterekkel rendelkező gumiabroncs illeszkedik a legjobban. A “jó” (= különösen ajánlott) és “megfelelő” (= ajánlott) eredményt elért abroncsok közül nyugodtan válogathatsz, a gumikra szánt keretnek megfelelően.

Szólj hozzá! És ne felejtsd el a “Tetszik” és/vagy a +1 gombot nyomni alul! :)

—————————————————————————————————————

Korábbi téli gumi tesztek:

Adac téligumi teszt 2010 »
Adac téligumi teszt 2009 »

—————————————————————————————————————

Címkék: , , ,

145 hozzászólás a “Adac téligumi teszt 2011” bejegyzéshez

  1. Mancs:

    Sava Adapto gumijaim vannak, Ignis-en. Minden helyzetben nagyon jól beváltak, kivéve a jeget, azon felszállópályára állnak (amikor hó fedi, akkor az nagyon rossz, már nekimentem egy alu-műanyag mérőórának, csúszva, tavaly…). Bezzeg a 40 centis hóból padlógázzal kaparás nélkül indul. Meg nyáron tudnak még nyikorogni nagyobb gáznál, de gondolom ez a keverék miatt van… Az a furcsa, hogy az ADAC korábbi tesztjeiben és az AutoBild nyúzásaiban a Hankook Optimo 4S toronymagasan verte a Vector 4 Seasons-t, meg a Sava Adaptót is, itt meg alulmaradt mindenben. Ez eléggé összezavart, mert a belföldi és a külföldi tapasztalatok is a H730-at mondták jobbnak a másik kettőnél. Jövő tél-tavaszra lenne beirányozva a gumicsere, de ezektől a teszteredményektől kissé megzavarodtam…

  2. vwibrahim:

    Én A Michelin Alpint vártam az első helyre utána az Új Goodyeart, de borult minden! :) Első lett a Continental ezen mondjuk meglepődtem Meg azon is hog nem teszteltek Bridgestonet! Megint nem voltak kaphatóak a kereskedelmi forgalomban a teszt idején mint tavaly?

  3. Energy78:

    Sziasztok!
    4 évszakos gumik tesztjénél nem értem az eredményt.Minden évben változik,na de hogy teljesen a feje tetejére áll,az hogy van?A Hankook Optimo 4S több tesztben is a Vector 4 seasonnel állt partiban,pár helyen,főleg kisebb méretekben a Hankook még jobb eredményt is ért el.Hogy lehetséges,hogy az itteni tesztben/ugyan elég szegényes,összesen 5 abroncs tesztje/az utolsó előtti eredményt érte el?Kérem,hogy válaszoljon,aki érti azt,hogy mitől lehet ekkora változás ugyanazon abroncsok esetén egyiik évről a másikra.

  4. Energy78:

    Mitől ekkora a különbség most a Good Yearrel szemben,ha ugyan azok a keverékek és ugyan azon abroncsról van szó?!
    Remélem,lesz megfelelő válasz és nem fogom hiteltelennek gondolni ezt a tesztet.
    Látom,felkerült a Barum legújabb abroncsa is, a Polaris 3-as.Én vettem kettőt kb 2 hete.Várom majd a tapasztalatokat.

  5. Gábor bácsi:

    pirelli-böl nem csak snowcontrol 2 van?mert itt is snowcontrol 3 irkálnak,de a 3-asról sehol egy képet nem találni..

  6. Jobarathok:

    Én meg a Hankook új W310-ét vártam :(

    Érdekes a Pirelli kisebb méretben a “megfelelő” végén van, a nagyobban pedig az élcsapatban szerepel…

    Ellenben a Semperit Speed Grip2 befért a “nagyok” mellé, pedig az ára sokkal barátságosabb, mint a többié. Az ACE (Auto Club Europa) teszten is 2. lett a Goodyear mögött, így most ezen gondolkozom…

  7. gumibiznisz:

    vwibrahim:
    A Bridgestone egy modellje a nagyobb méretben most is benne van, ezen kívül a 2009-es tesztben szerepelt utoljára, ahol egy másik abroncsuk, az LM30 “különösen ajánlott” lett.

    Mancs, Energy78:
    Igaz, az Optimo 4S négyévszakos gumi más, korábbi tesztek szerint a többi négyévszakos között jól szerepelt, itt most nem annyira. Ettől még nem kell leírni a tesztet, nem különleges dologról beszélünk, minden évben volt rá példa, hogy valamely, korábban jól szereplő abroncs bukott egyet.

    Ami az egészből talán a legfontosabb, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy bár a négyévszakos abroncs többeknek megfelelő alternatíva lehet, de bármelyiket is választja valaki közülük, számításba kell vennie, hogy mindenképp kompromisszumos megoldásról van szó.

    Konkrét esettől függetlenül, ugyanazon modell előző évekhez képest rosszabb szereplésének okai általában: más méret, megváltozott ponthatárok, erősebb mezőny, vagy a gyártó változtatott valamit a gumin, ami nem vált előnyére…

    Gábor bácsi:
    Pirelliből már van Snowcontrol 3 is, ez a 2 továbbfejlesztése, idén ősszel kerül a
    kereskedésekbe. Képek pl. itt: http://bit.ly/nnY9Ww

  8. Energy78:

    Tisztelt Gumibiznisz!
    Köszönöm válaszodat.Még egy észrevétel…A 175/65R14 méretben mindössze 3 téli abroncs kapott “jó”minősítést.A többi 10 gyártó abroncsa “megfelelő”minősítést.Azért azt senki nem gondolhatja,hogy a Good Year,Semperit,Uniroyal,stb stb téli abroncsai ne lennének jók.Illetve,hogy csak 3 abroncs lenne “jó”.Ezt annak fényében is írom,mert a GY Vector 4 Season 4 évszakosa “megfelelő”minősítést kapott,úgy mint az itt szereplő 10/!!/téli abroncs is.Tehát az az abroncs nagyon nem lehet rossz,pedig 4 évszakos gumiról van szó,ebben egyet érthetünk.Tehát nem feltétlenül kell leírni a 4 évszakos abroncsok törekvését,van jó alternatíva.Engem nem érint ez a kategória,van már új téli,márciusban pedig nyárit szeretnék venni,de számomra ez következik az adatokból.Az optimo 4 s-t továbbra sem értem,mi lett vele…

  9. gumibiznisz:

    Energy78, szó nincs arról, hogy a 175/65 R14 méretben csak 3 gumi lenne jó. A “jó” és “megfelelő” minősítésűek rendben vannak, de valahogy mégiscsak rangsorolni kell.

    Az Adac régebbi értékelési rendszere szerint a “jó” a “különösen ajánlott”-nak felel meg, a “megfelelő” pedig az “ajánlott”-nak, tehát az ajánlott gumik palettája idén nagyon is széles. Az “elégséges” régen “feltételesen ajánlott” volt. (olyan abroncs, ami valamely területen gyengébbnek bizonyult) Az “elégtelen” meg a régi “nem ajánlott”. Mindjárt kiegészítjük a bejegyzést még egy táblázattal az értékelés módjáról, ami az egészet szemléletesebbé fogja tenni.

    Négyévszakos gumik: őket – a megfelelő összehasonlíthatóság céljából – havas és jeges úton a téli gumikkal együtt tesztelték, száraz és vizes úton pedig a nyáriakkal. A Goodyear négyévszakosa valóban bekerült a “megfelelők” közé, mivel az ehhez a besoroláshoz szükséges határértékeket elérte. Érdemes viszont a részeredményeket összehasonlítani: havas úton 3,1 /jégen 2,9 ponttal nem tudja lekörözni az azonos besorolásba eső, alsó kategóriás téli abroncsokat sem. Nyáriakkal saját méretében összevetve, ahogy az logikus, a száraz út, ahol jelentősebben elmarad a többitől. Ezen belül is főként kormányzási pontosságban és fékezéskor, ami nem csoda; ugyanazok a jellemzők, amik télies útviszonyok között segítik, itt most hátráltatják. És ez nem azt jelenti, hogy rossz, vagy hogy némelyeknek nem lehet megfelelő alternatíva, csak annyi, hogy a kifejezetten télre vagy nyárra optimalizált abroncsokhoz képest kompromisszum.

  10. István:

    Sziasztok!
    G Astrára szeretnék téligumit. Vegyesen használom városban és országúton. Az idei évben a Continental gumik lettek a lista elején, a múlt évben az én méretemben a Dunlop SP Wintersport 3D. Mit ajánlotok, melyiket érdemesebb választani? Ahogy nézem, árban nincs nagy különbség. Köszönöm!

  11. gumibiznisz:

    István, a Continentalt ajánljuk, vele kapcsolatban nagyon jók a tapasztaltaink is. Nemrég érkeztek a vadonatúj készleteink, amíg tartanak, 185/65 R15-ben Continental TS830 16600 Ft:

    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-8301–185-65-15–88T/

  12. Mancs:

    Hozzátéve az előző kommentemhez, a fejlemények fényében:
    Akkor vajon a Sava Adapto az utóbbi egy évben változott? Mert úgy tudtam, hogy az a GoodYear “levetett” márkája, ezért ez meglepne.
    Viszont az eredményein még mindig nem igazodom ki. Jégen rettenetes, szánkókat is szegezhetnék alá, akkor sem lenne rosszabb. Száraz úton is nyikorog, ha nagyon igénybe van véve, ez stimmel, illetve a fékezés is lehetne magabiztosabb… Viszont vizes úton és hóban szinte bármire képes, amikre az átlagos téli gumik nem voltak. Ezzel egy biztonságos, bő helyen ki tudtam próbálni egy 90 fokos kanyart, óriási hóban: nagy gázzal, kanyarban gyorsítva egy milliméternyi bizonytalanságot nem adott az Ignis alá. El sem hittem. Szóval ennek fényében még mindig furának látom a pontozásokat. Még ugyan odébb van a csere, és eddig a Hankook volt a favorit, de akkor ezután mi alapján válasszak a Vector4Seasons, az Adapto és az Optimo 4S között?

  13. Energy78:

    T.Gumibiznisz!
    Ezt olvastam egy neves autós portálon:
    “Az ADAC az idén is elvégezte a nagy téligumi tesztjét, ami számos esetben meglepő eredménnyel zárult. A nagy márkák között is voltak közepesen teljesítők, és minden esetben volt kifejezetten gyenge abroncs is. A különösen ajánlott kategóriát egyik gyártó terméke sem érte el. ”
    Az utolsó mondat zavar kissé.Most akkor a “jó” az a “különösen ajánlott”,vagy tényleg nem ütik meg a különösen ajánlott szintet.Valaki téved.

  14. Energy78:

    Ők tévedtek vélhetően,végigolvastam elejétől a tesztet.

  15. Bravo:

    Üdvözlet mindenkinek!
    Mivel nem értek hozzá kérdeznék. 2007es Fiat Bravohoz (1,9 Mjet) melyik az ideálisabb téligumi méret? 195/65r15 v. 205/55r16.
    Valahol azt hallottam, igazából nem számít, de mivel dízel jobb lenne a 16-os. Van ennek valami köze hozzá?
    Köszönet a válaszért.

  16. gumibiznisz:

    Nincs. Mind a két méret jó. Érdemes azt választani, ami gyárilag is volt rajta, tehát amelyikhez vannak felnijeid.

  17. Gábor70:

    Üdv!

    Hiába, a Continental-ban még én sem csalódtam!!!

    Meglepett az olcsóbb Semperit jó szereplése, és kisebb kategóriában a Pirelli, a nagyobbikban pedig a Bridgestone gyengébb szereplése!

    195/65 R15 Continental TS 830 aktuális ára érdekelne!

    Köszönettel-Gábor

  18. gumibiznisz:

    Itt találod, ára 16000 Ft, és raktáron van:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-830–195-65-15–91T/

  19. pogany59:

    Honda CRv-hez keresek téli gumit. Az eredeti méret 225/65 R17. Az előző Hondáról “megőriztem” a 16 collos alufelniket, ezekre szereltetném a téli gumikat. Számításaim szerint 225/70 R16, vagy 215/75 R16 abroncsok lennének megfelelők. Mit ajánlasz?
    Köszönettel.

  20. gumibiznisz:

    Elvileg mind a két méret jó, de inkább a 225/70 R16-ot javasoljuk. (A másik méretben leginkább kisteher abroncsok érhetők el, de az neked nem megfelelő.)
    A webshopba jelenleg nincsenek ilyen gumik feltöltve, ezért az emailedre küldünk át neked néhány szóba jöhető lehetőséget, még ma.

  21. pogany59:

    Köszönöm a választ.

  22. atomka78:

    Nissan primera p11 hez keresnék téli gumit.van valami elfogadható áru jó minöségü.185/65 r14,van valami amit ajánlasz?
    köszönettel.

  23. pogany59:

    még nem érkezett meg az igért email

  24. gumibiznisz:

    Ott kell lennie, nézd meg a spam mappában.

  25. gumibiznisz:

    atomka78:
    Uniroyal MS plus 6, még van raktáron. (Ami azért fontos, mert még az okt.1-én történt áremelések előtti áron tudjuk adni.)
    Itt találod:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/uniroyal-ms-plus-61–185-65-14–86T/

  26. Krisztian:

    az idei teszt eredményei mennyire relevánsak 185/60 R15-re? a Semperit Speed-Grip 2 ha ennyire jó, akkor bizony érdekelne az én méretemben :)

  27. gumibiznisz:

    Az Adac szerint a 195/65 R15 teszt (kis megszorításokkal) a szomszédos méretekre vonatkoztatható. (azaz 185/65 R15, 205/65 R15) Nagyjából azért adhat bizonyos támpontokat neked is.

    185/60 R15-ben Speed-Grip 2 nekünk most nincsen. Amit ebben a méretben jelenleg ajánlunk:
    Uniroyal MS plus 66 (utolsó 4 db, 13700,-) >>
    Firestone Winterhawk 2 EVO (14900,-) >>
    Bridgestone LM 30 (16300,-) >>

  28. Peti7:

    Tisztelt gumibiznisz!
    Nekem van egy toyota starlet-em, 165/70/R13 as méretben keresgetek a honlapotok segítségével.Mi lenne a meglátásotok , mi lenne a megfelelő gumi, vizes latyakos , városi , esetleg havas utakra?
    Válszotokat előre is köszönöm

  29. gumibiznisz:

    Peti7, ebben a méretben jelenleg azok a gumik érhetők el, amiket a webshopban látsz. Közülük ezt javasoljuk, most még 2 garnitúra van belőle, ha élnél a lehetőséggel, itt találod:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/uniroyal-ms-plus-61–165-70-13–79T/

  30. Marschal:

    T. Gumiszerviz,

    Opel Astra H Caravanra keresek teli abroncsot! A meret: 205/55 R16
    Dunlop SP Winter 3D -n gondolkodom!
    Mi a velemenye?
    Koszonom!

  31. gumibiznisz:

    Jó választás, de az esetleges utánpótlás miatt figyelembe kell venni, hogy kifutó termékről van szó, amit az idei szezontól az új fejlesztésű SP Winter Sport 4D vált fel. Érdemes már inkább ezt keresni.

    A mi kínálatunkat a webshopban a méretre rákeresve találod. Prémium kategóriában ezt is érdemes megfontolnod:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-8301–205-55-16–91T/

  32. SzentPeti:

    Sziasztok, Astra H-ra keresek 195/65 R15 téligumit, hosszabb utakra használjuk az autót főleg, síelni Ausztria hegyi utak ilyesmi, 15-20e Ft környékén érdekel, márka vagy név nem igazán érdekel, jó legyen hóban jégen, a Pirelli Snowcontrolt ajálotta egy környéki gumis, nekünk az van a kis Ignisen, na az se hóban se jégen nem vált be, tudnátok ajánlani egy igazán jó téligumit? Köszönöm.

  33. gumibiznisz:

    Ebben az esetben mindenképpen ezt ajánljuk, be fog válni: http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-830–195-65-15–91T/

  34. zotyi79:

    Heló ,tanácsot szeretnék kérni téligumi vásárláshoz .Seat leon 1.8 tre szeretnék téligumit .A nyárigumi gyári mértete 225/45R17 .de tudom hogy télére vékonyabb kell vagyis azt érdemes .a régi téligumim acélfelnin Barum 205/55R16 ,de nem voltam vele megelégedve ,igaz 5évig birta,Tanácsodat kérném 16os méretben melyik tipust ajánlanád .A kikötésem ,hóban és jégen legyen tuti ,meg talán latyakban,a többi dolog nem érdekel (zaj ,kopás fogyasztás,száraz út )ezek nem érdekelnek mert dimbes dombos helyen lakom és kel a vonoerő, meg meg is kéne álni a domb alján,én meg szeretek haladósan vezetni.A gyári megadott méret nem érdekel mert álitható magasságú a futóművem és télen agyig fel van emelve ,ugyhogy hely van a kerékjáratban bőven minél magasabb gumi a lényeg na meg persze az ésszerű szélesség .Ja és az ár azért olyan 30 -35 fölé ne nagyon menjen.Amit néztem,a tesztek alapján, Conti Winter Contact TS830 , Godyear Ultra Grip 7+, Dunlop SP Wint Sport 3D, vagy Hankookk Icebar w 440 ,ja és még a Michelin Alpin 4 de arról hallottam gyenge visszajelzést az árához képest.Ezeket nézegettem, melyiket ajánlanád és milyen szélességig ésszerű ,mondjuk elég nehéz az autó 1400kg Előre is köszönöm ,és bocs a sok szövegért de alapos akartam lenni.

  35. gumibiznisz:

    A 205/55 R16 méret megfelelő lesz.

    A fent említett UG7+, Winter Sport 3D és W440 már kifutók, az idei szezontól van belőlük új változat ( UG8, Winter Sport 4D, W442), de ettől függetlenül a leírtak alapján egyértelműen a Continental WinterContact TS 830-at javasoljuk.

    A gumit itt találod:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-8301–205-55-16–91T/ )

    Ez most egy nagyon kedvező lehetőség, érdemes élni vele, amíg lehet, még 3 garnitúránk van ezen az áron (27200,-) , a szeptemberben (azaz még az október elsejei áremelések előtt) megérkezett raktárkészletünkből, amikor elfogy, sajnos már csak drágábban lesz.

  36. zotyi79:

    Köszönöm a segitséget.

  37. Szuzi:

    Érdeklődni szeretnék,hogy melyik lenne a legjobb választása 3 közül 97-es Suzuki Swiftem számára(155/70/13)?Barum Polaris 3 v Semperit Master-Grip v Hankook W442.

  38. gumibiznisz:

    Valamelyik a két középkategóriás közül, tehát Hankook vagy Semperit; amelyik éppen kedvezőbben kapható.

    A Hankook W442-t itt találod:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/hankook-w4421–155-70-13–75T/

    És van még egy jó, szintén középkategóriás javaslatunk: Uniroyal MS plus 6. Ha gondolod, az utolsó 4-et most el tudod vinni 10000 Ft/db áron, az utánrendelt készleteinkből valók már 10400 Ft-ért lesznek kaphatók, a gyártói áremelések miatt:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/uniroyal-ms-plus-61–155-70-13–75T/

  39. Attila:

    Peugeot 306-ra (Sedan, 99-es évjárat) szeretnék téli gumikat. Jelenleg 185/65 R14 86T méretű gumi van rajta. Ugyan ekkorának kell lennie a télinek is? Melyik tesztgyőztest ajánlanátok? Olyan max 20-22E/darab áron gondoltam…
    Köszi, Attila

  40. gumibiznisz:

    Igen, télire is jó a 185/65 R14. Ebben a méretben a Continental TS800 (a kisebb méret kategóriagyőztese) kapható, ezt ajánljuk, a webshopban ide kattintva találod: http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-8001–185-65-14–86T/

  41. Attila:

    Köszönöm!

    Érdemes esetleg valamelyik változón változtatni? Pl. 175/65 R14 is jó? Miben lenne másabb?
    A Michelin Alpin A4-ről olvastam jót még ebben a méretben.

  42. gumibiznisz:

    Váltóméreteknél a megengedett átmérőkülönbséget általában ± 2%-ban szokták meghatározni. Van, aki ennél szigorúbban. Tehát nálad a 175/65 R14 (-2,18%) eléggé határeset (alacsonyabb lenne vele az autó), ez a 185/60 R14-nek lenne tökéletes váltómérete…
    Persze ha nagyon ragaszkodsz hozzá, felteheted éppen, (tudom, hogy az ára jóval kedvezőbb) de ha mód van rá, ebben az esetben érdemesebb a gyári méretnél maradni.

    Egyébként a Conti mindkét méretben jobb ár-érték arányú választás.

  43. alf:

    peugeot 308 sw-n most 205/55 R16 gumi van alufelnin.
    téli gumi kellene és azt mondták, hogy télire a 195/65 R15 jobb méret. mivel nemrég vettem használtan a kocsit, ezért felnit is kell vennem hozzá.

    melyik méretű téligumi lenne a jobb választás, mert akkor olyan felnit is kell vennem?
    a gumit amit néztem: michelin alpin a4 vagy continental t830

  44. gumibiznisz:

    195/65 R15 méret jó, és Continental TS 830.

    A gumit itt találod:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-830–195-65-15–91T/

    Ha a környéken laksz, és el tudsz jönni hozzánk, akkor szerelt kerék (15-ös Peugeut lemezfelni Continental TS 830 gumival): 30200,-

  45. Laci:

    Szia,

    195/65 r15 téli gumin gondolkodok.
    Daytone 510 w vagy Barum Polaris 3.
    Melyiket ajánlanád?

  46. gumibiznisz:

    A kettő közül a Polaris 3-at.

  47. Laci:

    köszi

  48. PappG:

    Sziasztok!

    Pont ma vettem téligumit a 2006-os Civic-emre, amin eddig 17-es alufelni volt. Takarékosságból most váltok és veszek rá 16-os acélfelnit. Az ehhez tartozó abroncs, amit beszereztem: 205/55 R16 Falken HS439.

    Erre pont azt olvasom, hogy ez a legtratyibb választás volt (nézve az Adac tesztet). :-/ Az ára 22.900 volt, de azon gondolkozom, hogy holnap visszaviszem és veszek egy drágábbat (Michelin). Tényleg ennyire rossz minőségű ez az abroncs? A kereskedésben azt mondták, hogy japán, felső középkategória meg minden, nem feltétlenül kell megvennem a Michelin-t..

    Szerencsére még nem szereltem fel, tehát becsomagolva vissza tudom vinni a kereskedésbe (remélem jó fejek lesznek és becserélik). Mit gondolsz? Érdemes ezt meglépnem?
    Köszi előre is

  49. alf:

    szimpatikus az ajánlat, de sajnos – messze – pest déli részén lakok.

    azért köszi

  50. gumibiznisz:

    PappG:

    Konkrét tapasztalataink ill. visszajelzéseink erről az abroncsról nincsenek, mivel nekünk nincs belőle, de az Adac idei tesztjén nem ért el valami jó eredményt. (Sajnos más teszteken, más méretekben sem:
    http://www.testberichte.de/p/falken-tests/eurowinter-hs-439-205-55-r16-testbericht.html )

    Úgy tűnik – és ezért lett csak “feltételekkel ajánlott” -, hogy száraz úton nagyon jó, de vizesen kevésbé, havon pedig kifejezetten gyenge…

    Ha visszaviszed a gumikat a kereskedésbe, szerintünk biztos jó fejek lesznek, ha elmondod, hogy szeretnéd kicserélni, mert átgondoltad a döntésedet, és úgy érzed, nyugodtabb lennél, ha valami más, jónevű gyártó jól bevált abroncsaival vághatnál neki a télnek.

    A Michelin jó választás, de más, annál olcsóbb felső, vagy középkategóriás abroncsot is vehetsz, amit találsz a kínálatban.

    Amúgy érdemes feliratkoznod a blogértesítőnkre itt, akkor mindig időben tájékozódhatsz a legfrissebb teszteredményekről, és sok más hasznos információhoz is hozzájutsz: http://gumibiznisz.hu/tulelotanfolyam/

  51. Valentino46:

    Szia !

    Nekem egy Renault Megane Scenic 2001-es évjáratú autóm van úgy tudom,hogy a gyári gumiabroncsméret R15-ös felnire a következő:
    -nyári 205/55
    -téli 195/60

    Érdeklődnék ,hogy felmehet-e rá a téli 195/65-ös méret vagy inkább válasszam a 185/65-ös méretet.

    Másik kérdésem ha nem lehet feltenni a 195/65-öst,hogy inkább szánjak rá pénzt
    és vegyem meg a 185/65 R15 Continental WinterContact TS830 88T vagy az olcsóbb és a teszt alapján annyira nem lemaradott 185/65 R15 Barum Polaris 3 88T válasszam.Nagy a két gumi közötti eltérés???az árát leszámítva :)

    Előre is köszönöm a választ!

  52. gumibiznisz:

    A 195/65 R15-öt semmiképpen ne tedd fel, nem jó váltóméretnek, nem való az autódra. Neked télire a 195/60 R15 vagy a 185/65R15 jó, ez utóbbi árban kedvezőbb.
    A Polaris 3 valóban nem rossz ár/érték arányú választás, de a gyártó prémium terméke, a Continental TS 830 azért egészen más kategória. Ha belefér a keretbe, akkor érdemes a Contit választani: http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-8301–185-65-15–88T/

  53. Gabesz:

    Sziasztok!

  54. Gabesz:

    Egy új Toyota Hilux-ra szeretnék téligumit.
    Az, hogy milyen méretű kell, az egyértelmü.
    Azt nem tudom ,hogy milyen márkályú, milyen tipusu gumi a leg optimálisabb.
    Nem találok segítséget az ADAC tesztjein, mert ilyen kategóriáról nincs is szó.
    Nagyon sokat használom hosszú autópályákon 500-800 kg-mal terhelve.
    Nekem nem a terepre való, négykerékhajtású autóhoz való kell, hanem ellenkezőleg.
    Latyakba, esős útra,
    Halk legyen,
    teherbíró.
    Ki tud tanácsot adni, vagy kihez forduljak?
    Üdv mindenkinek.

  55. gumibiznisz:

    Nézek neked megfelelő lehetőségeket, de mégiscsak jó lenne, ha először írnál egy gumiméretet, akár itt, akár az info@gumibiznisz.hu-ra, mert nem is olyan egyértelmű. (Motorteljesítménytől, típustól függően más-más mérettel jöhetett ki gyárilag.)

  56. Gabesz:

    2011-es Hilux 3.0 D4D 2,7 t. össztömegü.3.5 t-ig terhelem a jogsim muatt.
    265×65 R17 gumi méretü a nyári, ami rajta van.

  57. gumibiznisz:

    Gabesz, küldtünk neked emailt jó megoldással.

  58. Robertinjo:

    Hali! Én kinéztem 2 fajta gumát télire.
    Az egyik a Hankook W442
    A másik a Falken HS 432
    A gumi méret 185/60R15
    Melyiket tudod ajánlani?
    Köszi

  59. gumibiznisz:

    Egyértelműen a Hankook. Az idei teszteredmények szerint a HS432-vel nem járnál túl jól, ennél a Hankook tutira jobban szerepelt volna, ha benne lett volna a tesztben. Amúgy a W442 új fejlesztés, az elődje (W440) teljesen rendben volt, minden valószínűség szerint ez is. A gumit itt találod:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/hankook-w4421–185-60-15–88T/

  60. vasadam:

    Tisztelt gumibiznisz!

    185/65/R14 méretben melyik lenne az ajánlott Ford Focus I-re?

    Barum Polaris3 vagy Hankook w442? Esetleg valami más ajánlat?

    Köszönöm előre is!

  61. Robertinjo:

    Köszönöm.

  62. gumibiznisz:

    Vasadam:
    Bár alsó kategóriában a Polaris 3 jó ár/érték arányú választás >>, de most a középkategóriás Hankook W442-t ajánlom, itt találod:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/hankook-w4421–185-65-14–86T/

    Más ajánlat, szintén középkategória: Semperit Master-Grip (a tesztben is szerepelt):
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/semperit-master-grip1–185-65-14–86T/

  63. Katthlene:

    Tisztelt Gumibiznisz!

    Egy 2011-es KIA Sportage-re keresek téligumit, de eddig sajnos reménytelen az eset. A méret 215/70 R16 lenne. Kb. 7-8 kereskedést kérdeztem meg, szinte mindehol nemleges választ kaptam. Tud valami elérhető márkát, elérhető áron ajánlani nekem?

    Köszönettel:
    Katthlene

  64. Joe81:

    Szevasztok!
    Renault Thalia-ra keresek valamilyen költséghatékony téligumi típust. A tesztek alapján a Ceat Formula Winter-en gondolkodom. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, köszönöm!

  65. gumibiznisz:

    Katthlene:
    Sajnos, nem tudunk segíteni. Utána néztünk, ahol csak tudtunk, egy partnerünknél sincs elérhető téli gumi ebben a méretben.

  66. gumibiznisz:

    Joe81:
    Alsó kategóriában megfelelő választás a Ceat. De előfordulhat, hogy középkategóriás abroncsot is ki lehet hozni a keretből. Ha a 175/65 R14 méret kell, akkor ezt:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/hankook-w4421–175-65-14–82T/

  67. Rockwood:

    Hello!
    Segítséget kérnék. 185/60 R15 méretben Goodyear UG8 84T vagy Michelin Alpin 4 88T?
    Köszönöm!

  68. gumibiznisz:

    Mindkettő nagyon jó választás, tehát ebben az esetben mindegy. Amelyik szimpatikusabb, vagy jobban megkapod.

    Nálunk Michelint találsz, 88T:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/michelin-alpin-a41–185-60-15–88T/

    És tudjuk még javasolni az idei tesztgyőztes Continentalt, most még ebből is van, ez nem erősített oldalfalú, vagyis 88 súlyindexű, hanem 84:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-8001–185-60-15–84T/

  69. Baz:

    Katthlene: megfelelő méretváltásnál elég az is, ha nem pontosan a gyári méretben keresel gumit, mert tudomásom szerint kis eltérés esetén teljesen jó ( Győző, kérlek erősítsd vagy cáfold meg). A Sportage esetében pl. a 205/75 R16 van a legközelebb a gyári mérethez, és ebben a méretben máris találhatsz gumit. Remélem tudtam segíteni.

  70. Baz:

    Kedves Győző, egy külön kérdésem volna: A Semperit Speed Grip 2 ezen a teszten és más teszteken is nagyon jó eredményt ért el idén. Korábban a Speed Grip 1 csak a középmezőnyben volt. A kérdésem az volna, hogy szerinted érdemes-e megvásárolni az eredmények alapján kicsit jobb, de határozottan drágább Goodyear UG8-cal szemben? Vagy csak egy idei jó eredmény alapján nem lehet azt mondani,hogy nem rosszabb annyival a Semperit, mint amennyivel olcsóbb? Télen tervezünk síelni menni, tehát fontos a jó minőségű gumi.

  71. gumibiznisz:

    Elvileg jó váltóméret Katthleene-nek a 205/75 R16, de azért nem javasoltuk, mert ebből csak kisteher abroncsok érhetők el, amik merev falú, nagy teherbírású gumik (sebességindexük is sokkal alacsonyabb), ez meg egy szabadidőautó; igencsak oda lenne a komfort. Persze ha valaki ragaszkodik hozzá…

    A Semperit valóban nagyon jó ár-érték arányú választásnak tűnik, de mivel új fejlesztés, visszajelzésekről, tapasztalatokról még nem tudunk beszámolni. Ha viszont síelni is mentek, akkor egyértelműen a Continental lenne az igazi megoldás, már ha kapni még abból, ami szükséges lenne. Milyen méretről van szó?

  72. Baz:

    215/65 R16-os gumik kellenének. A Continentalt eddig azért nem nagyon néztem, mert az ADAC tesztje alapján ami jó helyezést ért el,azt nem tudom pontosan beazonosítani,mivel eléggé zavarosak és hasonlóak a gumijaik elnevezései(ContiWinterContact, ContiCrossContact, stb)és félek,hogy a végén nem is azt a gumit rendelném meg, ami a teszten jó eredményt ért el.

  73. gumibiznisz:

    A Conti elnevezéseivel nincs gond, valójában nincs mit összekeverni, de ha kell, majd segítek. Összeszedek neked néhány megfelelő lehetőséget, és átküldöm az email címedre. Annyit írj még meg, hogy milyen autóról van szó.

  74. Wolfram:

    Sziasztok,

    olvastam a tesztet eredetiben is, az ADAC honlapján. Az Alpin A4 és a Continental közt dilemmázok. A Conti szinte mindenben kicsit jobb, viszont az Michelin +35%-os (vagy is plusz egy szezon) kopásállósága is meggyőző (más forrásból származó info).

    A kérdésem az lenne, hogy a valóságban mit jelent a kopásállóságra adott Michelin 1.0, Conti 1.8 osztályzat (5-ös skálán, a kisebb a jobb érték), illetve a fogyasztásra adott Michelin 2.1 vs Conti 1.7 osztályzata?

    Ezek az osztályzásbeli különbségek (0.8-el jobb kopás, illetve 0.4-el kisebb fogyasztás) milyen gyakorlati értékeket fedhetnek? Összességében pusztán gazdaságosság szempontjából (kisebb fogyasztás vs. hosszabb élettartam) melyik lenne jobb döntés ugyanabban a vételárban? (195/65*15, 15e km/év, 8.5 L/100km).

  75. Wolfram:

    Egy érdekes teszt a négy évszakos gumikról. Összevetették az átlagos teljesítményüket (táli-nyári-all seasons) minden időjárási körülmények közt, meg egy 90e km-es periódusnak a költségeit a téli+nyári ill. a csak 4 évszakos gumiknak
    (Összességében minden paraméterben a kettő közt van, tehát nyáron gyengébb, mint a nyári, télen mint a téli. Minden költséget figyelembe véve drágább is, mint a cserélgetés.)

    a cikk pdf-ben: http://href.hu/x/gbrt

  76. Baz:

    Küldtem mailt arra a címre, ahonnan jött a válasz, remélem átment. A Semperit amúgy ahogy nézem, csak száraz meg vizes úton rosszabb egy kicsit a Goodyearnél, a havon viszont jobb és a jégen ugyanolyan a teszt alapján. A korábbi években ugyan még csak a középmezőnyben volt. Az nagyon vonzó,hogy egy szett kb 30 ezerrel olcsóbb lenne a Goodyearhez képest és ha konkrétan csak a teszt eredményt nézem, minimális a különbség, tehát nagyon erős a késztetés,hogy az osztrák gumi legyen a nyerő.
    Egy másik kérdés: úgy tudom,hogy a téligumit nem javasolt alufelnire tenni mert télen kikezdi a só a felnit. Szerinted egy tél alatt is bekövezhet ilyen, vagy ahhoz több idénynek kell eltelnie, hogy rendesen meglátszódjon rajta? Az alufelnim semmi extra, nem csillogós hanem a gyári matt.

  77. gumibiznisz:

    Igen, megkaptuk, igyekszünk minél hamarabb válaszolni itt a blogon is mindenre, és a szaktanácskérésekre is,csak ilyenkor egy kicsit el vagyunk havazva.

  78. gumibiznisz:

    Wolfram, köszi a linket, tényleg jó, lehet, hogy ezt is le is kellene egyszer fordítani…

    Hogy konkrétan milyen különbségeket fednek az egyes pontszámok közti eltérések, erről nincs pontos információnk. Egy 2008-as tesztjükkel kapcsolatban viszont érintették a témát, ezt mi is említettük egy régebbi bejegyzésben:

    “Az Adac 2008-as téligumi tesztjén 195/65 R15 méretben az üzemanyag fogyasztás tekintetében elért legjobb (1,9) és legrosszabb (4,9) eredmény között 15%-os különbség mutatkozott, 175/65 R14 méretben ugyanez a különbség 6% volt. Ez durván 0,5-1 liter eltérést jelent 100 kilométerenként.”

    A nagy különbségek tehát tényleg kijönnek, a kisebbek a hétköznapok során nem valószínű. A Michelin és Conti esetében pl. üzemanyag fogyasztás terén a gyakorlatban nemigen lehet különbség; a kopással kapcsolatban: a Continental kopása normális, a Michelinek szokás szerint kifejezetten tartósak.

    Bármelyik mellett döntesz, jó választás, mindkét prémium gumi teljesítménye megfelel a a kategóriájának. Hogy melyik lesz végül, attól függ, mit részesítesz előnyben: Michelin mellett szól a hosszú élettartam, Continental mellett szól a kiemelkedő vizes és havas teljesítmény (nálunk emiatt ő lenne a nyerő) és az ár, mert a két abroncs ára nálunk legalábbis nem egyforma. (195/65 R15)

    Continental ContiWinterContact TS830 : 16700,-
    ( http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-830–195-65-15–91T/ )

    Michelin Alpin A4: 18300,-
    ( http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/michelin-alpin-a4–195-65-15–91T/ )

  79. gumibiznisz:

    Baz, maradhatsz nyugodtan a gyári alufelnidnél télire is. Ha nem sérült a felülete, nem fog ártani neki a sós latyak.

  80. Wolfram:

    @gumibiznisz: köszi a választ! akkor szerintem gazdaságilag is jobban megéri a Conti. végeztem egy gyors táblázatos kalkulációt. ha (kerekítve) 1 liter benzin 400 Ft, egy szett gumi 40.000 km fut, ebben az esetben 0,1 liter/100 km megtakarítás esetén a gumi teljes élettartama alatt 16.000 ft-ot spórolunk.

    tegyük fel, a Michelin valóban 35%-al fut többet és kerekítve 70.000 ft-ba kerül a négy, akkor 18.000 Ft-ot takarít meg a tartósságával. (ha 70.000=135%, akkor 51.852=100%, a megtakarítás 18.148 Ft)

    az egyenlőség tehát valahol 0,12 literes megtakarításánál áll be. ha ennél többet spórol a Conti, akkor az a gazdaságosabb, ha nem, akkor a Michelin.

    egyébként sajnos megrendeltem már, és bár ott egy árban voltak, a Continentált választottam. (pedig ha a szerelést is beleszámítom, plusz azt útiköltséget is, 1-2 ezer Ft-al még a távolság ellenére is jobban jöttem volna ki nálatok… (azért ennyire nem vagyok ám garasoskodó:)))) vagy változtassak lassan McWolf-ra?).

    sajna azt dobta ki a google.

    egyébként teszik a blogod, hasznos és korrekt. a cikket lefordítom szívesen, de legkorábban a hétvégén. majd lebarterezzük…:)))

  81. gumibiznisz:

    Hát, ezek szerint most a google kivételesen nem volt a barátunk. Nem baj, majd legközelebb :)

    A fordítást megcsináljuk mi (ha majd lesz egy kis idő rá), csak nem dolgoztathatjuk a látogatóinkat magunk helyett :) Viszont ha hasznosnak találod a a blogot, érdemes a túlélőtanfolyamra is feliratkoznod, biztos tetszene: http://gumibiznisz.hu/tulelotanfolyam/

  82. Katthlene:

    Sziasztok!

    Köszönöm mindenkinek a segítséget és a hozzászólást!
    Sajnos túl sok választási lehetőségem nincs, úgy látom, azóta se találtam a 215/70 R16-os méretben gumit a Sportage-re.
    Váltóméretben a kalkulátor a legkedvezőbbet 235/65 R16-ra dobta ki nekem, de már ez is kisteher kategória.
    Ma kaptam egy ajánlatot a SAVA Eskimo SUV-ra (31.000 Ft/db), egyelőre nem tudok mit kezdeni vele, mert nem ez a márka álmaim téligumija.
    Azt tudni kell, hogy télen nem járunk síelni, hosszabb utakra se megyünk, maximum 40 km-es körzetben mozgunk, de naponta használom akár többször is az autót a városban, a hátam mögött 3 gyerkőccel!
    Szóval:
    - vegyek egy alsókategóriás gumit télre (mondjuk a SAVA-t),
    - vagy várjak méga gumivásárlással, bár a híradásokban, kereskedéseknél nem bíztatnak semmi jóval az elkövetkezendő hetekre
    - vagy nézzek egy kisteher gumit az autóra, már ha találok abból.

    Már egy márkakereskedésnél is érdeklődtem, és igen “korrekt ajánlat” volt, amikor 4 nap leforgása alatt a Hankook Icebear W310 ára 38.000 Ft/db-ról 47.000 Ft/db-ra ment fel. :-(

    Megköszönném ismételten, ha tudnátok nekem tanácsot adni!

  83. gumibiznisz:

    Katthlene, ha nem akarsz téli gumi nélkül maradni, vedd meg a Savat, amíg még megvan. Nincs idő sokáig fontolgatni, mert pont a hiányból adódik, hogy az árak mennek fel, és vannak méretek, amiből már nincs, és ebben a szezonban már nem is lesz.

  84. Katthlene:

    Köszi a gyors választ!

    Azóta befutott egy másik ajánlat Yokohama G071-es 31.000 Ft/db áron. Melyikre csapjak le?

  85. gumibiznisz:

    Szerintünk Yokohama.

  86. csák zsolt:

    Sziasztok ! Nemrég vásároltam egy Mazda 5-öt, és téligumit szeretnék venni rá. A méret 205/55 R16, de ahogy több kérdés is utal rá, télire egy mérettel kisebbet ajánlott választani, viszont akkor egy 15″-os felnit is vennem kell. Mivel a Conti TS 830-at választanám, így a kettő együtt nem egy olcsó tétel. Mi a helyes ebben az esetben. Maradjak a gyári méretnél,és akkor marad a Continentál, vagy válasszak egy középkategóriás gumit (amit nemigazán szeretnék) felnivel együtt. Megköszönném ha tudnátok tanácsot adni, mi a jó döntés ebben az esetben. Köszi Zsó

  87. gumibiznisz:

    Mindkettő jó döntés lenne, de ha kisebb felni is kellene, és amúgy is a Continental felé hajlasz, akkor egyszerűbb a 205/55 R16-nál maradnod. A gumit itt találod:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-8301–205-55-16–91T/

  88. Specialized7:

    Az Auto Bi..d újság legújabb számában tesztelte a 4 évszakos abroncsokat és a télieket is.Érdekes eredmények születtek.A 4 évszakosoknál mind a Vredestein Quatrac3,mind a GY Vector 4 Season,mind a Hankook Optimo 4S “pldás”eredményt kapott.Őket követte a Dunlop,Bridgestone,Toyo,Kleberés a Maxxis,valamint a legalján a Nankang és a Federal.Majd jött az összegzés,amit idézek:”Igen,vannak mindenféle időjárásban jó útfogású gumik!A Vredestein,a GY és a Hankook jól működik,minden évszakban,bármilyen útviszonyok között megállja a helyét.Az átmeneti időszakok változó viszonyai között még jobbak is a téli és a nyári abroncsnál.”
    Az Auto Bi..d téli abroncs tesztjénél is érdekes eredmények születtek:Michelin Alpine 4 nyert,majd sorrendben:Bridgestone Blizzak,Dunlop,GY,Uniroyal,Toyo,Continental,Nokian,és ami a legmeglepőbb számomra a Pirelli új abroncsa csak a lista végén kullog a Nokian mögött,mindössze a Nexent és a Zetumot megelőzve.Hozzáteszem,ezek az broncsok 225/45R17-re vonatkoznak.

  89. Edina:

    Kedves Gumibiznisz!

    Szükségem lenn 2 téli gumira Forda Ka-ra. Tavaly 2 már cserélve lett: Kleber Krisalp HP (155/70 R13). Most nem látok nálatok ilyet, viszont árban kb hasonló a Uniroyal MS Plus 6. A kérdésem, hogy van-e olyan szempont, ami miatt érdemes mind a 4 guminak egyformának lennie (várjak, amíg lesz Kleber), vagy vegyek a 2 Kleber mellé 2 Uniroyalt?
    Válaszorokat előre is köszönöm!
    Edina

  90. gumibiznisz:

    Edina, bár legcélszerűbb 4 egyforma gumit használni, de főleg ilyen kis méretnél, nem lesz problémád abból sem, ha nem Klebereket teszel fel, és ez a szabályoknak is megfelel. (Tengelyenként kellenek egyforma gumik.)

    155/70 R13-ban Uniroyal nincsen, már nem is várható. Klebert tudunk szerezni, feltettük a webshopba is. Ezen kívül amiből jelenleg van még: Hankook, Firestone, Continental.

  91. bálint:

    A levelek között örömmel olvasom a számomra örök problémát 4évszakos vagy esetleg nyáron is téli gumit használni. Felmerült egy német cikkre való hivatkozás ha lehetne azt a fordítást megcsinálni nagyon jó lenne. De érdekelne az Önök véleménye is hiszen minden tesztben az új gumikról van szó. De Én 6éve vettem az autómat nyári gumikkal és ősszel hozzá téli kerék szettet. Azóta használom és talán, ha 2év múlva kopnak el csere érettre. Nem járnék-e biztonság szempontjából jobban a 4évszakos vagy esetleg a legjobb téli gumival járni és 3-4évente lecserélni a újabbakra.
    Sajnos egyik teszt sem említi meg a legideálisabban tárolt és használt gumik öregedését, tulajdonság romlását az újakhoz képest mondjuk 3 és 6 éves korukban, hogy össze lehessen hasonlítani az újakkal. Ezen azért csodálkozom mert gondolom még a németek sem cserélik le 3évnél hamarabb a papucsaikat.

  92. Wolfram:

    Találtam egy érdekes tesztet az atobild (hun) 2010 novemberi számában. Itt a dunlpo WS 3D a legjobb, mögötte a TS830, UG7. Az Alpin4 csak a hatodik, közvetlen a sava S3 előtt…(???).

    Az ADAC-hoz képest egész más módszerekkel teszteltek, és volt a mezőnyben egy nyári gumi is. A legtakarékosabbnak az ultragrip jött ki, ami 4% fogyasztáscsökkentés jelent a nyári gumival szemben. Az azért nagyon soknak tűnik Az 0,3-0,4L/100km, ami 40ekm alatt elég szép summa…

  93. Tibicsoki:

    Helló! Kicsit gondban vagyok! Tudna nekem valaki mondani pár szót a Dayton DW510-ről? Mert ezt a gumit néztem ki, és a Firestone Winterhawk 2 evo-t!
    Azt tudom, hogy mindkettő Bridgestone termék, közép – és alsó kategória!
    Viszont az 1ik oldalon, a Dayton jobb értékeket kapott, a Firestone-nál…
    Lemásolom az oldalt és hasonlítsátok össze ti is…. kíváncsi vagyok, hogy mit reagáltok rá!
    A válaszokat előre is köszönöm ÉS VÁROM!!!!!!
    ÜDV!
    http://www.gumi.hu/keresesmeretszerint/szemelyauto/175/65R14%2082/teligumi/

  94. Specialized7:

    Tibicsoki!
    Egyrészt a linkben én nem láttam a Dayton értékelését,másrészt mindenféle móricka értékelésekre,meg csillagokra ne adjál!
    A Firestone sokkal nagyobb márka és vélhetően jóval jobb gumi,mint a Dayton.
    Én mindenképpen azt venném.Nekem is volt már rossz tapasztalatom prémium abronccsal,nálam egy Focus kombin viselkedett nagyon rosszul a Pirelli téli gumi.Hozzá kell tenni,hogy kőkemény hideg volt akkor és jegesek az utak,de akkor is furcsállottam,mennyire rosszul tapadt.A 4-es főúton 2 szer is ellen kellett kormányozzak egyenes úton,mert korcsolyázott alattam a kocsi.Érdekes módon másnap a Matadorokkal a Vectrámon semmi gondom nem volt.Ennek ellenére azt gondolom,hogy gyenge márkájú gumit ne vegyél.És a Dayton az az.Lehet,hogy nem full kínai kategória,de nem egy erős márka.Remélem,tudtam segíteni.

  95. gumibiznisz:

    Bálint:
    Sort kerítünk majd az említett cikkre is, ahogy az időnk engedi.
    A gumik öregedésével kapcsolatban: általánosítani nem lehet, mert a gumik nem egyforma mértékben öregszenek, van, ami már pár évesen repedezik, míg a jobb minőségűek sokkal tovább megőrzik jó állapotukat. És persze sok múlik a használati / tárolási körülményeken is.
    Nyárra a téli gumit nem ajánljuk. A mostani gumik állapotát a koruk miatt érdemes rendszeresen ellenőrizni vagy gumisoddal ellenőriztetni, ha minden rendben velük (nem revültek, repedezettek), nyugodtan elhasználhatod őket.

    Tibicsoki:
    Megerősíteni tudom az előttem szólót. A Firestone a jobb választás, az ún. “értékelést” meg hagyd figyelmen kívül.

  96. Attila:

    Sziasztok!
    Tavaly nyáron vettem egy VW Borát, amihez kaptam téli gumi szettet is 205/55/R16-os méretben. Azon a télen használtam, nem is volt vele semmi gond, a gumi nem repedezett, viszont tapintásra sokkal keményebb, mint egy új gumi. Milyen jelei vannak az elöregedett guminak, ha amúgy ránézésre még jónak tűnik? Sajnos gyártási dátumot nem találtam a gumin, DOT számot kerestem, amúgy Vredesteint márkájú. Ha esetleg a csere mellett döntök, akkor szeretnék kisebb gumit egyrészt a gumi ára miatt, másrészt kicsit nagynak tartom a 205/55/R16-os méretet télre. Ha jól tudom 195/65/R15 a váltó mérete a keréknek. Mi a véleményetek erről, milyen gumit ajánlotok erre az autóra?

  97. Wolfram:

    @Attila: esztétikailag szebb, pontosabban divatosabb a széles és”peres” gumi. emellett jobban tapad, mert nagyobb a felfekvő felülete (ez fékezéskor, gyorsításkor és kanyarban is előny. emellett kanyarban az alacsonyabb oldalfal miatt kisebb az oldalkúszása (meg nagy sebességnél egyenesben is talán stabilabb emiatt), viszont kevésbé rugózik, romlik a komfort. hazai átlagos körülmények közt ezek a tulajdonságok kevésbé érvényesülnek (na jó, a rövidebb fékút néha jól jöhet, vs. pesten viszont kín menni ilyen gumival). télen ill. vizes úton a keskenyebb gumi előnyösebb, mert nagyobb az egységnyi felületre eső nyomás, ergo jobban belevágja magát hóba, latyakba.

    egy érdekes tesztet is végzett az adac ezzel kapcsolatban, itt letöltheted:
    http://www.adac.de/_mm/pdf/Reifenbreite_Vergleich_27982.pdf

    elég a táblázatot nézni, hogyan változnak a kül. tulajdonságok a méret növelésével. [a sorok jelentése fentről: méret /modell,/ nedves úton (fékezés, kezesség, éles kanyar)/ vízenfutás (hossz és kereszt)/száraz út (fék, kezesség)/zaj (bent, kint)/gördülési ellenállás]

    fékút 100km/h-ról: 185=41m, 225=35,8m
    aquaplaning: 225=69 km/h, 185=80km/h
    légellenállás 6%/ 30mm szélességnövekedés

    Summa: inkább esztétika és pénz kérdése, szerintem a két méret közt drasztikus különbséget nem fogsz tapasztalni. én a 195-t venném…

  98. Attila:

    Nagyon köszönöm a mindenre kiterjedő választ!

  99. gumibiznisz:

    Attila, a 195/65 R15 méret tényleg jó lesz, gyárilag is szerelték ezzel az autót, ebben az esetben viszont új felnikre is szükséged lesz. (Ha gondolod, írj az info{kukac}gumibiznisz.hu-ra, tájékoztatunk a lehetőségekről szerelt kerékkel kapcsolatban.) Amúgy a hivatkozott tesztet magyarul is megtalálod itt a blogon: http://gumibiznisz.hu/20100415/rendhagyo-nyarigumi-teszt-nem-markak-hanem-meretek/

  100. gumibiznisz:

    A gyártási időnek rajta kell lennie a mostani gumidon. Ez a kép segít: http://gumibiznisz.hu/wp-content/uploads/2011/10/DOT-sz%C3%A1mok.jpg
    Mind a két oldalt nézd meg, mert bár DOT felirat a gumi mindkét oldalán van, de a gyártási időt jelző számok csak az egyiken.

    Az öregedés jelei általában: repedezett, revült felületek (oldalfalon és futófelületen is ellenőrizd), kikeményedett, rugalmasságát vesztett futófelület.

  101. Specialized7:

    Wolfram!
    Télen nem tapad jobban az a gumi,amelynek nagyobb a felfekvő felülete.Sőt.Hatványozottan rosszabbul tapad.A többivel egyet értek,amit írtál.Nézd meg a hó és jég rallykat.Mind virsli gumit használnak pont a jobb tapadás miatt.Még annyit tennék hozzá,hogy sokan írják,hogy a szélese gumi mennyivel jobban tapad.Persze,max nyáron.Emellett jóval kényelmetlenebb,keményebb,sok esetben nehezebben irányítható vele az autó.De az emberek nagy része sokat ad az esztétikumra még akkor is,ha ezzel sok dolgot negatívan befolyásol.Sokan inkább vesznek egy széles és “peres”kínai gagyi gumit,mert az jól néz ki,minthogy vennének azon a pénzen egy igazán minőségi és jóval biztonságosabb keskenyebb és vastagabb gumit.Ha kevés az ész és dolgozik az EGO,akkor páváknak kell lenni,mert különben nem figyel fel ránk senki…

  102. Specialized7:

    Arról nem beszélve,hogy a széles gumival /pont a nagyobb felfekvő felülete miatt/többet fogyaszt az autó.

  103. Wolfram:

    @specialized7:
    nincs vita: “télen ill. vizes úton a keskenyebb gumi előnyösebb, mert nagyobb az egységnyi felületre eső nyomás, ergo jobban belevágja magát hóba, latyakba.”

    nem csak a nagyobb tapadás/gördülési ellenállás miatt, hanem a nagyobb légellenállás (+6% /30 mm) miatt is nő a fogyasztás

  104. Tibicsoki:

    Köszi a hozzászólásokat! Valahogy a Firestone mellett döntöttem volna egyébként is… És nekem ” F ” -es fóbiám van… a Felicián Falken gumi voltak, most Fábiám van, arra Fuldát vettem nyárinak! Nagyon jó kis gumi, és valóban még üzemanyag takarékos is!! Ami nem mindegy!! Most akkor a Firestone-t veszem meg, csak még várom a fizumat! :(

  105. Wolfram:

    Nem fóbia az, hanem mánia (vagy ha ragaszkodsz az F-hez filia). Te F-fil vagy… :D D

    “A fóbia indokolatlan viszolygás vagy ösztönös félelem meghatározott tárgyaktól, helyzetektől vagy személyektől, amely(ek) igazolhatatlan voltát a személy is felismeri, de szabadulni nem tud tőle.” (Wikipedia)

  106. gumibiznisz:

    Tibicsoki, a Firestone jó lesz, csak a mostani abroncshiányos viszonyok között könnyen előfordulhat, hogy mire sort kerítenél a vásárlásra, már nem lehet majd kapni, vagy felmegy az ára.
    Annyit tudunk segíteni, hogy ha megrendeled az abroncsokat itt a webshopban, akkor fenntartjuk neked azt a garnitúrát, és akkor postázzuk, amikor kéred. (Vagy ha a környéken laksz, a műhelyben is átveheted.) Ha 165/70 R14 méret kellene, itt találod:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/firestone-winterhawk-2-evo1–165-70-14–85T/ , ha más, arra is rá tudsz keresni a webshopban a méretkeresővel, vagy rákérdezhetsz itt is.

    A Firestone kategóriájában ajánljuk még az Uniroyal MS plus 6-ot és a Hankook W442-t. (Igaz, velük felrúgnád a Wolfram szavaival élve “F-fil” hagyományokat, de azért érdemes őket is megnézned ;) )

  107. Tibicsoki:

    Nagyon rendesek vagytok! Tényleg! Még így ismeretlenül is ez tudom csak mondani! Örülök, hogy Wolfram ilyen kis vicces kedvében van, engem is feldobott az írásával! :P
    Köszönöm a jó tanácsot, és a felajánlásodat! Olvastam fentebb a sorok között, hogy valaki 38000ért vehetett volna gumit, rá pár napra már az ár 47000 volt… az nem semmi! Igyekszem hamar dönteni, és szólni időben, hogy az ajánlatodat ne veszítsem el, ha már megelőlegezted a számomra!
    Talán, holnap estére már többet tudok mondani!
    KÖSZÖNÖM! :) :)

  108. Tibicsoki:

    Üdv! Sikerült gumit vennem, Firestone-t! 0 km-es és elég jó árban kaptam meg!
    Gumibiznisz: Köszi az ajánlatod, így már tárgytalan!
    Széles utat mindenkinek! :P

  109. Tudatlan:

    Üdv.! mindenknek
    Ignisre nem tudom eldönteni ,hogy milyen méretű téligumi lenne a biztonságosabb.
    a 165/70/14 vagy 175/65/14.
    Segítsen valaki!
    Köszönöm.

  110. gumibiznisz:

    Tudatlan: mind a kettő jó, de télire célszerű a gyári, 165/70 R14 méretnél maradni.
    A webshopban ( http://www.gumibiznisz.hu/webshop ) a szükséges méretre rákeresve találod a választékot, jelenleg a Matadoron kívül mindkét méretből az összes ott szereplő gumiból van még.

  111. Gyanús:

    Üdvözlök mindenkit!

    Egy Suzuki Liana 1.6 GLX-re 185/65R14-es Kleber Krisalp HP2 gumit szeretnék venni.Ez megfelelő-e az autóhoz?
    Köszönet a segítségért!

  112. gumibiznisz:

    Természetesen megfelelő.
    Ezen túl, szintén középkategóriában, ezeket érdemes még megnézni:

    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/hankook-w4421–185-65-14–86T/

    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/uniroyal-ms-plus-61–185-65-14–86T/

  113. Wolfram:

    heló Gumibiznisz,

    találtam egy érdekes cikket egy régebbi (2008) autobild TÜV report különszámban. ha megvan, akkor bocs.

    azt tesztelik, hogy a téli gumik 8000 km után mennyit veszítenek az újkori hatékonyságukból. jó kis eladás melletti érv, miért érdemes új gumit venni. ;)
    szokás szerint nem fordítom le, :) de a legfontosabb táblázatokat feliratoztam.

    üdW

    http://ddl3.data.hu/get/0/4418269/teligumi_8000km.pdf

  114. Tibi74:

    Sziasztok
    Skoda Fabia 1.9 SDi, 185/60 R14 milyen téli gumit ajánlanátok rá ? Havonta 3-4 e km fut a kocsi.

    üdv.

  115. gumibiznisz:

    Wolfram, az olvasók nevében is köszönjük a hasznos cikket, és a feliratozását is. Való igaz, hogy az abroncsok a profilmélység csökkenésével veszítenek hatékonyságukból. (A határ, aminek elérésekor a téli gumikat mindenképp érdemes cserélni, 4 mm, ez alatt hóban ill. latyakban már nem nyújtanak megfelelő téli teljesítményt.)

  116. gumibiznisz:

    Tibi74, az említett futásteljesítménynél elsősorban prémium kategóriás abroncsot ajánlunk, mégpedig az idei tesztgyőztest:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-8001–185-60-14–82T/
    Természetesen, a gumikra szánt kerettől függően, más megoldás is szóba jöhet. A webshopban a méretre rákeresve középkategóriás abroncsokat is találsz (Hankook, Firestone, Uniroyal, Fulda), ezekből is válogathatsz: http://www.gumibiznisz.hu/webshop

    Annyi van, hogy a készletek mostanra már nagyon korlátozottak, emiatt érdemes gyorsan megoldani a gumikérdést.

  117. csupafull:

    Üdv!
    195/65 R15 méretü felnimre, Debica Frigo Directional gumit szretnék venni. Mi a véleményed erről a gumiról, illetve mennyire ajánlanád a Skoda Octavia 1.8T autómra. Köszi előre is !

  118. gumibiznisz:

    Az abroncs a gazdaságos alsó kategória képviselője, ennek megfelelő teljesítménnyel. Ezzel kapcsolatban bővebben olvashatsz itt, főleg az oldal végén az összefoglaló táblázatban: http://gumibiznisz.hu/hogyan-valasszak-autogumit/

    Ha ebben a kategóriában gondolkodsz, akkor érdemes ezt is megnézned: http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/matador-mp59–195-65-15–91T/ , utolsó darabok, 13400 Ft-os áron.

  119. csupafull:

    Ezek alapján azt hiszem mégi csak a WR D3 vagy a Continental TS830 -as közül fogok választani. Nagyon köszönöm !

  120. csupafull:

    Akartam irni : Nokian WR D3

  121. gumibiznisz:

    Csupafull, a kettő közül a Continental a jobb választás. 195/65 R15 Continental TS830 itt:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-830–195-65-15–91T/

  122. csababacsi:

    Sziasztok!

    175/65/R14 téli gumit keresek. A continetal TS800-at néztem ki, de sajnos nincs raktáron. Tudnátok ajánlani hasonló minőséget? (1-2 prémium kategóriásat, illetve 1-2 középkategóriásat) Lényeg, hogy jó legyen és legyen raktáron :)

    köszönöm

  123. gumibiznisz:

    Continental TS 800 valóban elfogyott, és nincs is belőle utánpótlás. De azért maradt még 1-2 ajánlatunk. Jó is, raktáron is :)

    Prémium: http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/bridgestone-lm-301–175-65-14–82T/

    Közép: http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/uniroyal-ms-plus-6–175-65-14–82T/

    Ha a Bridgestone mellett döntesz, azt kérjük, mielőbb jelezd vissza itt, vagy rendeld meg a webshopban, mert abból az utolsó 4 db van raktáron; ha elfogy, tudunk még rendelni, de sajnos, már nem 14400 Ft-ba fog kerülni.

  124. Marcibacsi:

    Üdv.
    Honda Civic 99′ es automra keresnék téligumit. 185/60R14 a nyári gumi méret. Ilyen méretben vagy 175/65R14 es méretben lenne érdemes venni rá gumit?
    Milyen tipus van raktáron elérhetően az ideális méretben? Előre is köszönöm!

  125. gumibiznisz:

    Mind a két méret jó, de érdemesebb a 175/65 R14-et választani. Ebből raktáron van prémium kategóriából Bridgestone LM 30 (14100 Ft), középkategóriából Uniroyal MS plus 6 (13000 Ft) Ezek most különösen akciós árak, mivel nem szeretnénk, ha a szezon végeztével bármi is megmaradna. Ajánlatunk a készlet erejéig él, mindkét esetben utolsó 4 darabokról van szó:

    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/uniroyal-ms-plus-6–175-65-14–82T/

    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/bridgestone-lm-301–175-65-14–82T/

    (Egyébként a webshopban szereplő többi abroncs is elérhető, rendelésre 1 nap alatt meghozatjuk őket, de a fenti lehetőségek a legkedvezőbbek.)

  126. barnabashegyi:

    Kedves Gumiszakik!

    VW Touran-ra szeretnék téli gumit, család, gyerekek, tehát a biztonság a legfontoabb vizes, havas és jeges úton.
    Milyen gumiméretet ajánlotok (Most a nyári méret 205/65/16R), mi a váltómérete ennek télre? És persze melyik a jó abroncs? A Continental TS 830 jónak néz ki, kivéve jégen… ez utóbbiban a Pirelli jobbnak néz ki a teszt alapján, csak ugye ott a többi paraméter rosszabb. Ha egy jeges, vagy jégbordás útra ráfutok vajon a jobb pontszámot kapó mennyivel teljesítene jobban?…

  127. barnabashegyi:

    a helyes méret 205/55/16 lesz, az 55 v. 65 bizonytalan, a többi biztos :)

  128. gumibiznisz:

    A Touran mérete 205/55 R16, biztosan ez van most az autón. Télire jó a 195/65 R15, egyébként ezzel is szerelték gyárilag. Ebben az esetben viszont új, 15-ös felnikre is szükség van. (11000 Ft körül / db)

    Az említett abroncsok közül a Continentalt ajánljuk, ezzel nem lehet melléfogni. (Azt azért meg kell jegyezni, hogy ahol a hó alatt jegesedésre vagy jégbordákra lehet számítani, a legjobb téli gumi mellett is alacsonyabb sebességet kell választani.)

    A Continental téli gumikat az alábbi linkeken találod, ha 15-ös felni is érdekel, írj az info@gumibiznisz.hu-ra!

    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-8301–205-55-16–91T/

    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-830–195-65-15–91T/

  129. ritus:

    Sziasztok!

    A kis ezer éves Szuzimra (95-ös Swift) szeretnék téli gumit venni (155/70 r13), melyik típust ajánlanátok, mondjuk nem a legolcsóbb kategóriából, hanem egy normál minőségűt?
    Köszi előre is! :)

  130. gumibiznisz:

    Szia Ritus! Középkategóriából ezt ajánljuk, bármelyik jó választás:

    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/hankook-w4421–155-70-13–75T/

    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/semperit-master-grip–155-70-13–75T/ (utolsó 4 db)

  131. Roland:

    Sziasztok!
    Téli gumi vásárlása előtt állok,és egy kis segítséget szeretnék kérni.99-es évj. yarisról lenne szó 175/65-R14-es gumikat néztem,ilyen méretű a nyári is.Két gumit néztem ki: MATADOR MP52 és a KLEBER KRISALP HP2. Nagyrészt Budapesti közlekedésben használom az autót. Tudnátok nekem segíteni melyik jobb választás? Melyiknek mik az előnyei-hátrányai?
    Válaszotokat előre is köszönöm.

  132. gumibiznisz:

    Roland, mindkét abroncs megfelelő, de nem egy kategóriába tartoznak: a Matador alsó, a Kleber pedig középkategóriás. A választásban segít, ha elolvasod ezt az írást, a végén van egy összefoglaló táblázat is a gumimárkákról: http://gumibiznisz.hu/hogyan-valasszak-autogumit/

    Nálunk is megtalálod mindkét terméket:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/matador-mp521–175-65-14–82T/

    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/kleber-krisalp-hp21–175-65-14–82T/

    Amit viszont az ár-érték aránya miatt középkategóriában elsősorban ajánlunk, ez az abroncs, érdemes megfontolni, elégedett lennél vele:
    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/uniroyal-ms-plus-6–175-65-14–82T/ (ezen az áron utolsó 4 db, raktárról)

  133. Roland:

    Köszönöm!

  134. Zoli:

    Üdv!

    195/65 R15 méretű téligumi vásárlása előtt állok én is. Ön szerint a Hankook W442 biztonságos egy 200 LE körüli hátsókerékhajtású autón, vagy inkább áldozzak egy TS830 garnitúrára?

  135. Zoli:

    Még annyit hozzátennék, hogy viszonylag keveset fut a kocsi, tehát ha van ilyen tapasztalat, jó lenne tudni, melyik öregedik kevésbé.

  136. gumibiznisz:

    Ebben az esetben (hátsókerékhajtás), a kevesebb futás ellenére is érdemes a prémium kategória mellett dönteni. Lehetőségek jelenleg:

    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-8101–195-65-15–91T/

    http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/continental-ts-830–195-65-15–91T/

  137. Zoli:

    Köszönöm a válaszát. A TS810 elég kedvező áron van, azt hiszem az lesz a befutó.

  138. gumibiznisz:

    Így van, a 195/65 R15 Conti TS 810-et most tényleg nagyon kedvezően tudjuk adni, érdemes élni a lehetőséggel. A fenti linkre kattintva rendelhető, vagy akár az info@gumibizbisz.hu email címen is.

  139. Roland:

    Szia!
    Nagyon szépen köszönöm válaszodat, de közben becsúszott még 1 fajta gumi. A Hankook W442-röl tudnál nekem infót mondani? Még így is a kleber a jó választás, vagy annál jobb a hankook? mi a véleményed? Bocs, de az Uniroyal nekem nem szimpatikus…

  140. gumibiznisz:

    A Hankook is középkategóriás, a W442 új fejlesztés. Halkabb, mint a Kleber; jó választás, annyira, hogy erre a télre saját autóra is ez került, eddig teljesen rendben van.

    Itt találod: http://gumibiznisz.hu/webshop/szemelyauto1/hankook-w4421–175-65-14–82T/

  141. Geza:

    Engem erdekelne,hogy a Sava Eskimo S3 abroncs miert kapott most”megfelelo” minositest,amikor 2009-ben meg “nem ajanlott” kategoriaba tartozott(ugyancsak az ADAC tesztjeben),en tudom hogy a meret itt(is) szamit de ugy gondolom,hogy a 185/60 r14 es a 175/75 r 14 kozott nem sok a kulonbseg!?

  142. gumibiznisz:

    Ebben az esetben minden bizonnyal változtattak a gumikeveréken.

  143. Geza:

    Koszonom a valaszat.

  144. ZOrsi:

    Egy kis segítséget szeretnék kérni :) Ford Focus II-re 195/65 R15 -ös méretben keresek abroncsot, olyan max. 17000 Ft-os lélektani határig :) Néztem a Continentel TS810-et illetve Pirelli Snowcontrol Serie III. -at, de mivel gazából városi/autópályás használatra kéne, hegyekbe nem járunk vele, nem tudom ebben az esetben mennyire érdemes a prémium kategórát megfizetni. Így aztán szóbal került a Kleber Krisalp HP2 illetve a Hankook IceBear W442.
    Tudom, hogy a Continental régóta az elmezőnyben szerepel és talán az lenne a legjobb de a fent említett használat mellett esetleg nem lehetne-e jó választás egy középkategóriás?
    Előre is köszönöm!

  145. gumibiznisz:

    Szia Orsi! A legjobb tényleg a Continental lenne, egy prémium kategóriás abroncsban lévő tartalék bármikor jól jöhet, de természetesen középkategóriából is választhatsz, többségük megbízható. (Több infó: http://gumibiznisz.hu/hogyan-valasszak-autogumit/ )

    Ahogy látod is, a webshopunk frissítés előtt áll, ezért tájékoztatásul ide írom neked az aktuális árait azoknak az abroncsoknak 195/65 R15 méretben, amik jelenleg beszerezhetők (ez 1 napba telik, raktárról már minden elfogyott), és megfelelők is. Ha élnél valamelyik lehetőséggel, keress emailben: info {kukac} gumibiznisz.hu

    Prémium: Continental TS810 (91T): 17000,-
    Középkategória: Firestone Winterhawk 2 EVO (91T): 15700,-
    Több középkategóriásat nem is írok, mert úgy látom, az áraik annyival emelkedtek, hogy nincs igazán különbség a Contihoz képest (aminek nem rossz az ára) úgyhogy akkor már az sokkal jobban megéri.

Itt lehet hozzászólni !