Mikor szoktak elhangzani az idézett mondatok? Általában így történik:
.
Egy csípős novemberi reggel először ébredünk arra, hogy deres a fű, az utakat vékony jégréteg borítja, ónos eső szitál, netán leesett az első hó.
Az egyszeri autós bepattan járművébe, és – ahogy szokta – sietne a dolga után. De hiába; az csak kapar, erőlködik, meg csúszkál. Nyári gumikkal még a garázsából is nehezen jut ki. Pedig sürgős lenne…
“Irány a gumiszerviz!”
Ám úgy tűnik, ezt nem egyedül gondolta így. Az egyik gumisnál hosszú sorok kígyóznak, a másiknál bejelentkezés alapján szerelnek át, és az időpontok hetekre előre lefoglalva…
De hősünket nem olyan fából faragták, hogy csak úgy feladja – neki azonnal kell, MOST AZONNAL! Előre verekszi magát a műhelyben (mert nem tartozik azok közé, akik csak úgy, a kocsiból kiabálnak ki
), és elszántan felteszi a nagy kérdést: “Főnök úr, beférek még? ”
“Ma már nem tudjuk beszorítani, viszont kereshetünk egy későbbi időpontot.” – jön a válasz.
Ekkor hagyják el száját el az ominózus mondatok: “De mér’? Csak át kell dobni a négy gumit! Pár perc az egész.”
Aztán körülnéz, és ráébred, hogy reménytelen. Hiszen sokan mások is – akik vagy gyorsabbak, vagy előrelátóbbak voltak nála – ugyanerre várnak. Lemondóan sóhajt (mert nem tartozik azok közé, akik ilyenkor ellenségesen reagálva, “főnök úr” felmenőit szidalmazva, őt nagyképű idiótának nevezve, “Talán az én pénzem már is nem jó?!” felkiáltással viharosan távoznak
), majd előjegyezteti magát két héttel későbbre.
És akkor hirtelen rátör a “déjà vu”-érzés: hiszen tavaly is megtörtént, meg tavalyelőtt, és azelőtt is. Pedig úgy, de úgy megfogadta! Hogy legközelebb még időben…
A fenti történet…
…nem egyszerű kitaláció, hanem az elmúlt 15 év tapasztalatai inspirálták. Azaz a valósággal való bárminemű egyezés NEM a véletlen műve. Célja pedig, hogy felhívja a figyelmedet egy mind jobban közelgő aktualitásra: a téligumi cserére.
Október első fele lévén, naptár szerint kicsit korai ugyan, de a meteorológiai előrejelzések szerint a 12-ével induló hét erős lehűlést tartogat, néhol talajmenti fagyokkal. Úgy tűnik tehát, vége a jó időnek. Ha lesz is javulás a későbbiekben, az már nem lehet olyan távú és mértékű, ami feltétlenül indokolná a halogatást. Sőt, bármelyik nap megtörténhet, hogy fagyos reggelre ébredünk…
Most még szabad a pálya! Ha nem is akarsz azonnal átszereltetni, de legalább jelentkezz be egy gumiszervizbe, foglalj előre időpontot a gumicserére! Egy kis tervezéssel, előrelátással sok kellemetlenséget elkerülhetsz.
Végül egy szolgálati közlemény…
…a Gumibiznisz Gumiszerviz minden kedves jelenlegi (vagy leendő) ügyfelének:
Először is köszönet nektek azért, hogy az elmúlt szezonokban időben bejentkezve és pontosan a megbeszélt időre érkezve lehetővé tettétek, hogy a téli szezon nálunk ne a kapkodás, idegeskedés, fejetlenség és stressz időszaka legyen.
.
Idén is ez lenne a kérésünk. Foglalj időpontot mielőbb telefonon, vagy írj e-mailt a számoddal, és visszahívunk! (Elérhetőségek ide kattintva »)
.
Ja, és ha jössz, ne lepődj meg, ha esetleg nem ismersz rá tavaly leszerelt téli abroncsaidra! (Mármint ha igénybe vetted szolgáltatásunkat, a díjtalan szezonális gumitárolást és -ápolást.) Nem, nem cseréltük el őket, csak az itt szokásos átváltozáson mentek át.

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!
—————————————————————————————————————
Címkék: gumiabroncs, gumicsere, gumis műhely, gumiszerelés, gumiszerviz, gumitárolás, téligumi
2009. október 14., 07:54
Én nem vettem igénybe, de ha “szép selymessé varázsolod” (mint Zohan) akkor had szóljon!
2010. október 13., 22:03
Sztem ezzel sok vevőt nyertek!
Jó a kezdeményezés! Olcsó és praktikus azoknak akiknek nincs otthon vagy a tömbházban egy négyzetcentiméter felesleges helye sem ,és megoldást jelent a gumiápolásra is!