Gumiabroncs Megoldások. Vásárlás, szakértői tanácsok, hasznos olvasnivalók egy helyen.

Szigorodtak a közúti bírságok!

Éppen nyaralásból készültünk hazafelé, mikor kaptam egy telefont, hogy “főleg a határt átlépve nehogy véletlenül mobilozzak  vezetés közben, mert 800 ezer (!) forintra büntethetnek. ” Mi van??? Mi történt otthon 2 hét alatt?

Aztán, hazaérve és átböngészve visszamenőleg a híreket, kiderült, hogy a 800 ezres bírsággal való riogatás – bár rengeteg helyen megjelent – téves sajtóinformáció volt. Változások viszont tényleg vannak egyes közlekedési szabályok áthágásával kapcsolatban. Mik ezek valójában?

Többe kerülhet a szabálytalanság

Hétvégén (aug. 1. szombat) lépett hatályba az a kormányrendelet, amely szerint bizonyos közlekedési szabályok be nem tartása az eddiginél szigorúbb büntetéseket von maga után.

Az alábbiakban felsorolt négy közúti szabálytalanság ezentúl szabályszegés helyett vétségnek minősül. Míg korábban ezekért helyszíni bírságot, szabálysértési eljárás során szabálysértési bírságot, ill. büntetőpontot szabtak ki, addig mostantól közigazgatási eljárás keretein belül fix összegű, közigazgatási bírsággal sújtandók.  (Tehát a rendőr nem alkalmazhat figyelmeztetést, az eljárás kizárja a mérlegelés lehetőségét.) A korábbi, 3-20 ezer forintig terjedő büntetési tételek is módosultak.

Mire érdemes odafigyelned? (Nemcsak a bírság elkerülése miatt!)

1. Menet közben kézben tartott  mobiltelefon használata

Hatályos KRESZ szabály:

3. §  (2) A gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat. A kétkerekű, továbbá gépkocsinak nem minősülő háromkerekű jármű vezetője menet közben – ideértve a forgalmi okból történő megállást is – kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat.

Tényleg sokba kerülhet...

Tényleg sokba kerülhet...

A szabály áthágásáért járó új büntetési tarifák:

lakott területen belül 10 000 Ft

lakott területen kívül 15 000 Ft

autóúton és autópályán 20 000 Ft

.

.

.

2. Biztonsági öv használatának elmulasztása

Hatályos KRESZ szabály:

48.§  (4) A külön jogszabályban meghatározott M1, M2, M3, N1, N2, N3 kategóriájú gépkocsiban, amelynek meghatározott üléseit biztonsági övvel kell felszerelni, továbbá olyan járműben, amelynek üléseit biztonsági övvel szerelték fel, az ülésen utazó személynek a biztonsági öv becsatolásával kell magát rögzíteni.

A biztonsági öv használata kötelező! :)

A biztonsági öv használata kötelező!:)

A szabály áthágásáért járó új büntetési tarifák:

lakott területen belül 10 000 Ft

lakott területen kívül 20 000 Ft

autóúton és autópályán 30 000 Ft

.

.

3. Megfelelő gyermekbiztonsági rendszer hiánya

Hatályos KRESZ szabály:

48.§ (7) A gépkocsiban utazó 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket – a testsúlyához igazodó kialakítású – gyermekbiztonsági rendszerben kell rögzíteni. A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. (…)

Szerencsére csak játékbaba :)

Szerencsére csak játékbaba:)

A szabály áthágásáért járó új büntetési tarifák:

lakott területen belül 15 000 Ft

lakott területen kívül 30 000 Ft

autóúton és autópályán 45 000 Ft

.

.

4. Bukósisak nélküli motorozás

Hatályos KRESZ szabály:

48.§ (9) A zárt utastérrel (vezetőtérrel) nem rendelkező motorkerékpárral és segédmotoros kerékpárral csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a vezető és az utas becsatolt motorkerékpár-bukósisakot visel.

Motorozni csak bukósisakkal!:)

Motorozni csak bukósisakkal!:)

A szabály áthágásáért járó új büntetési tarifák:

lakott területen belül 10 000 Ft

lakott területen kívül 20 000 Ft

autóúton és autópályán 30 000 Ft

.

.

.

A fenti szabályokkal kapcsolatban itt olvashatsz többet. ( 48/5, 8 )

.

Szólj hozzá! Téged  milyen közlekedési szabálytalanság zavar a legjobban?

—————————————————————————————————————

Címkék: , , ,

6 hozzászólás a “Szigorodtak a közúti bírságok!” bejegyzéshez

  1. Pokorny Ferenc:

    Engem a pofátlanok pofátlanságai zavarnak. Amikor valaki, (valakik) azt hiszi magáról, hogy neki többet szabad, és ezért szabálytalankodik. Aztán nézzük csak mi van? Legtöbbször a vétlenek, a szabályosan közlekedők húzzák a rövidebbet a sok hülye felelőtlensége miatt.

  2. Vik:

    Eléggé megemelték a bírságok tarifáit, sajnos ezzel együtt kell élnünk. Ugye általában csak a “kisebb” szabálytalankodókat kapkodják el a szervek, ritka a “nagy hal”.
    Na és a mindenkin átgázoló, önbíráskodó embereket ki fogja végre felelősségre vonni? A rend éber őrei inkább elfordulnak és nem foglakoznak velük. Tisztelet a kivételnek és senki ne vegye bántásnak, de sajnos nincs közlekedési kultúránk. Mindenki nap mint nap lát ilyen példákat. No comment…
    Öv: Abban viszont egyetérthetünk, hogy a biztonsági övet, a gyerkőcöket ne a rendőrök miatt kössük be!
    Mobil: Láttam már autópályán 60-al a belső sávban közlekedő mobilozó nagymamát.
    Sok dologról lehetne, kellene beszélni, de először a fejekben kell rendet rakni…

  3. Mihu:

    Engem a minap büntettek meg azért, mert gyermekemet hazaszállítva a 2-300 m hosszú úton valóban nem használtam a biztonsági övet. Nincs vita, jogos!
    Meg is kaptam a 10.000,-Ft-os csekket. A családi kasszánknak nagyon nem kellett, de jogos!
    Kb. 20-25 percig tartott a közig. eljárás keretén belül az papírok kitöltése, adatok egyeztetése. Bár mentem volna mihamarabb, de én szabálytalankodtam, így jogos!

    Ellenben a papírok kitöltési ideje alatt kényszerűen figyeltem az elhaladó forgalmat, és mellettünk legalább 2-3 tucat biztonsági övét nem használó olyan gépkocsivezető haladt el, aki figyelmen kívül hagyva az intézkedő egyenruhások jelenlétét, megítélésem szerint még a megengedett sebességet is túlléphette.

    Bevallom, keserű a szájízem, hiszen úgy néz ki, hogy a jogrend nem vonatkozik mindenkire, vagy egészen egyszerűen megoldatlan feladat elé állítja a rend őreit.
    Falusi nagymamám volt így a baromfiudvarban, amikor a sok csirke közül a leggyámoltalanabbat elkapta, s míg a többi elszaladt, ebből lett ebéd.

    Remélem, nem jön el az az idő, amikor a piros lámpán áthajtó vezetővel szemben éppen jogosan intézkednek, s ezalatt az élelmesek kihasználva az alkalmat vak-világ módjára száguldoznak keresztbe-kasul!

  4. Tamás:

    T.Fórumtársak! Ami engem idegesít az a túlzott buzgóság! A mai nap reggelén nem figyeltem egy táblát és így elnéztem a kötelező haladási irányt! Egy gyalogos ekkor az autómhoz lépett és felfelé mutogatva jelezte, hogy “itt” nem lehet befordulni! Akkor már én is rájöttem, de mivel az autó orra már beért a kereszteződésbe, így nem válltoztattam meg az irányt, hanem amikor elmentek a gyalogosok……….befordultam! Előtte azonban a mutogatós gyalogos, látva, hogy beszeretnék fordulni, annak ellenére, hogy “Ő” mutogatott, elővett valamit az aktatáskájából és elkezdett irogatni! Biztos vagyok benne, hogy az autóm rendszámát írta fel. Beszélgetett valakivel az emberke, tehát még tanúja is van az esetről, mondjuk nekem nincs szándékomban letagadni az esetet! Lehet hogy rendőr volt, mert az irogatás előtt a zsebében kotorászott (gondolom valami igazolványt akart bemutatni az ablakon keresztül). Nem tudom mi lehet a dologból, de nem is tagadom az esetet, mert valóban hibáztam! A megdöbbentő azonban, hogy vannak még olyan emberek akiknek a más kára örömöt jelent, illetve úgy gondolják, hogy ők ezzel jót tesznek a társadalomnak. Gondolom ezek voltak a régi 3/3-as ügynökök!

  5. Klestear:

    Nekem csak egy bajom van a büntetésekkel, hogy akik büntetnek azok még a kötelező minimális példamutatást sem gyakorolják. éppen ma néztem végig a kresz hatályos szabályozásait és rájuk is vonatkozik mind a telefon és mind a biztonsági övre vonatkozó jogszabályok. ennek ellenére még soha nem láttam bekötött övvel közlekedő rendőrt.

  6. Katherina:

    Jó héttel ezelőtt egy kisvároson keresztül vitt az utam. Láttam a visszapillantóban, hogy egy rendőrségi kocsi jön utánam, nem tulajdonítottam neki jelentőséget, kereke van, sofőrje, miért ne lehetne a forgalomban? Közben telefonáltam – vezeték nélküli “fülessel”, közben a kezemben tartottam néhány pillanatig a telefont, mert lekapcsolódott, újra létre hoztam az összeköttetést.
    A város végén megszólalt mögöttem a rendőrségi kocsi kürtje, majd villogni kezdett, néhány pillanat múlva tudatosodott bennem, hogy ez bizony nekem szól!
    Félrehúzódva megálltam, a rendőrök kiszálltak, udvariasan köszöntek, elkérték az irataimat, majd tájékoztattak, hogy 2! szabálysértést követtem el. Az egyik, hogy kézben tartva telefonáltam már a rendőrség előtt is, majd mikor “megláttam őket” letettem a készüléket. A másik, hogy az egyik körforgalomba bemenet is indexeltem, ráadásul balra(?)!
    Annyit mondtam, hogy a kapcsolat meg szakadt a telefon és füles között, a körforgalmas sztoriról nem ejtettem szót.
    Míg hátul a papírjaimat ellenőrizték, elgondolkodtam: mióta létezik valamilyen technológia a telefon nélküli beszélgetésre, én azt használom és nem azért mert kötelező, hanem mert ezt tartom biztonságosnak, ennek bizony már olyan 15 éve!!! Aki ismer, tudja, hogy a legnagyobb ellensége vagyok az autóban való vezetés közbeni telefonálásnak.
    A körforgalomra vonatkozó szabályokat pedig elég jól ismerem, 35 éve vezetek, azon az útvonalon pedig heti több alkalommal is közlekedem, hogy vétséget követtem el, 2 rendőr állította, nekem pedig nem volt utasom.
    A vége az lett, hogy 5000 Ft-ra megbüntettek. Egy figyelmeztetés is elég lett volna, de úgy látszik szerintük ez nem nevelő hatású! Így jártam!

Itt lehet hozzászólni !